Áprily Lajos: Istanza alla vecchiaia (Kérés az öregséghez Olasz nyelven)

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek.

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodóból halkíts hallgatagra.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.

A közlékenység kútját tömd be bennem,
karthauzi legyek a cella-csendben.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
folyók a torkolatnál csendesednek.

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

a túlsó partot látó révülésben
a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: — Készen.

Vecchiaia, che, saggiamente, tieni a freno il mio sangue,
insegnami, il Silenzio, come raggiungere pacatamente.

Alla collera e al piagnisteo non mi istigare,
dal chiassoso a taciturno fammi diventare.

Che non sia io, ciarliero come una rondine,
ma, che parli come un corvo, raramente.

Ottura il pozzo del esuberanza che sono,
nel silenzio della cella, sia io un certosino.

Con il sciabordio, il torrente chiacchiera,
al ridosso della foce, il fiume si quieta.

Salvami dagli uomini gàrruli,
dalla fiumana delle parole, profuse nei libri.

Dammi solo una, unica, parola essenziale,
verso la fine, una parola corta, senza patos, sarà sufficiente,

nell'estasi, alla vista dell'altra sponda, alla domanda:
-Sei pronto? - poter rispondere: - Sono pronto.