A Gare de l'Esten (Magyar)
Reggelre én már messze futok S bomlottan sírok valahol: Most sírni, nyögni nem merek én, Páris dalol, dalol.
Én elmegyek most, hazamegyek, Már sziszeg, dohog a vonat, Még itt van Páris a szivemen S elránt az alkonyat.
Most fűt bolond-sok álmom alá A füttyös, barna szörnyeteg. Holnap fehérebb én leszek-e? Vagy a svájci hegyek?
Holnap fehérebb én leszek, én, Téli sírkertek szele jő, Küldi már a csókjait nekem A magyar Temető.
Óh, az élet nem nagy vigalom Sehol. De ámulni lehet. Szép ámulások szent városa, Páris, Isten veled.
Az én hűtlen, beteg istenem Ülje itt mindig vad torát: A tűzcsóvás, felséges Öröm. Dalolj, dalolj, tovább.
Tőled hallja a zsoltárokat E koldus, zűrös, bús világ S az életbe belehazudunk Egy kis harmóniát.
Dalolj, dalolj. Idegen fiad Daltalan tájra megy, szegény: Koldus zsivaját a magyar Ég, Óh, küldi már felém.
Fagyos lehellet és hullaszag Száll ott minden virág felett. Elátkozott hely. Nekem: hazám. A naptalan Kelet.
Mégis megyek. Visszakövetel A sorsom. S aztán meghalok, Megölnek a daltalan szivek S a vad pézsma-szagok.
Megölnek s nem lesz mámorom, Kinyúlok bután, hidegen. Páris, te óriás Daloló, Dalolj mámort nekem.
Csipkésen, forrón, illatosan Csak egyszer hullna még reám S csókolná le a szemeimet Egy párisi leány.
Az alkonyatban zengnének itt Tovább a szent dalok. Kivágtatna a vasszörnyeteg És rajta egy halott. Feltöltő | Sütő Tamás |
Kiadó | Osiris kiadó |
Az idézet forrása | Ady Endre: Válogatott versek |
Könyvoldal (tól–ig) | 14-16 |
Megjelenés ideje | 2006 |
|
|
|