Az utolsó részlet (Magyar)
Részletekben halok meg: érzem. Talán egy kissé gyorsan éltem, Vagy a szívem volt kissé nagy tán És hogyha megtelt néha adtán, Csupán az élet pillanatján, A perc üdvén csüggött a lelkem...
Mindegy. Sorsom megérdemeltem... Csalóka álmok léha bábja Nyűgként minek jön a világra?... Kinek nem kell a tucat-élet, Egész szépen aludni térhet, Ha elhamvasztja önnön lángja, Ha nincs tüdője s nincs több álma...
...Ablakomon beárad fojtón A ködös ősz hűs levegője... Kinézek: egy szemetes udvar, Középen egy pár cserje nőve.
A lomb, levél lehullott régen... Egy pár hervadt, fonnyadt levélen Mégsem adott túl még a cserje, A többi már a sárba verve...
Azt mondják, hogy így ősszel olvad A lélek át az elmulásba, Az elfonnyadt ifjú arcokból Ilyenkor lesz halotti lárva, Ilyenkor lesz múlttá az élet...
Engem nem köt semmi igéret, A nagy mindegyre esküszöm már, Óh, de az az utolsó részlet: Attól, csupán csak attól félek...
Ha feltámadnak mind az álmok, Ha fölkeresnek mind az árnyak - Óh, e rémes elszámolásnak Órájától reszketve félek!
De, hajh, az örök csendes éjet Nagy kínnal kell megérdemelni: És én meg fogom érdemelni!... Feltöltő | Cikos Ibolja |
Az idézet forrása | http://www.literatura.hu |
|
|