Hajnali kürt (Magyar)
A szőke reg, a barna éj Kétes csatában küszködött: Kétségesen borongtam én Az ébrenlét s álom között. Imetten-e? álomban-e? Hallék üvöltő hangokat: Honnét e hang? - kürtszó rivall. Nyí a vadászeb és ugat.
Csodálatos, mélyenható, Édes-fájós e kürtzene, Keresztül búg csonton, velőn, Mikéntha sírból zengene. Rá az eb is, az oktalan, Ösztönileg vonít, csahol: S e hangzavar egynémi vad Harmoniába összefoly.
Ez élesen, fennen kacag, De hosszu jajban végezi; Az tompa böffenésivel Az alsó hangot képezi; Közbűl a többi nyí, vakog, Üvölt, huhol, búg a szava; Közé a visszhang kerepel És a vadásznép nyers zaja.
Vidám vadászok, menjetek! Az ébredő pacsirta hí; Tiétek a nap bimbaja, Erdő- s mezőnek illati. A szűzi lég, harmatkönyű, Higgadt folyam, friss lengeteg; A rózsakedv, acélerő... Vidám vadászok, menjetek.
Én majd a reggelnek bizony Csak már a tallóját szedem: Nyűgözve tart egy bal szokás: Vagy álnévvel természetem. Jó szándokon nem mulna, de... De mikor az ágy nem bocsát! - Vidám vadászok, menjetek: Jó mulatást... jó éjszakát.
|
|