Arany János: Toldi

Előhang

,Mostan emlékezem az elmult időkről,
Az elmult időkben jó Tholdi Miklósról...‘

Ilosvai.

Mint ha pásztortűz ég őszi éjtszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon:
Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem
Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben.
Rémlik, mintha látnám termetes növését,
Pusztító csatában szálfa-öklelését,
Hallanám dübörgő hangjait szavának,
Kit ma képzelnétek Isten haragjának.

Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton,
Nem terem ma párja hetedhét országon;
Ha most feltámadna s eljőne közétek,
Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek.
Hárman sem birnátok súlyos buzogányát,
Parittyaköveit, öklelő kopjáját;
Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát,
,És, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját.‘

Prefaţă

„Acum îmi amintesc de vremuri trecute,
Şi-n vremuri trecute de bunul Tholdi Miklós…”

Ilosvai

Parcă foc de păstor arde-n nopţi de toamnă
De departe pâlpâind pe-ntinsa pustă:
Faţa lui Toldi Miklós aşa îmi apare-n
Nouă-zece generaţii îndepărtare.
Ş-acum parcă îi văd falnica-i statură,
Şi  cu prăjina-i nimicitoarea luptă,
Parc-aud durduind sunetul glasui lui,
Ce astăzi v-ar părea mânia Domnului.

El a fost acel bărbat, care te uimeşte,
Peste şapte hotare nu-i găseşti pereche;
Acum de-ar învia şi s-ar reântoarce
Drept fraudă aţi crede, tot cea ce face.
Buzduganu-i cel greu nici trei inşi n-ar ţine
Suliţa-i zdrobitoare, piatra-i de praştie;
De-aţi vedea scutul lui uriaş, v-aţi mira
„Şi pintenul care pe cizmă a purtat.”