Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Aranyi László: L’eremita (A remete Olasz nyelven)

Aranyi László portréja

A remete (Magyar)

      Közömbössé válik a nemzet, az otthon, a család.
Később a „lenni vagy nem lenni” ugyanúgy…
       „A keresőt keresi a keresett”, OL NOAN OL IPAMIS OL NOASMI,
                     féllábú faun ül a hordón, lopótök a feje,
 
Dzsalál ad-Dín Rúmí gázmaszkos démon-rózsák között ébred,
       tudja, csakis a spontán, önfeledt mámor,
                     az újabb és újabb álmokra eszmélés
       teremtő erejű,
              a bomló egyensúly mögött kacagó szakrális anarchia.
 
       Vajon az elkészült vers ad-e vizuális élményt?
              Vagy a strófák szabályos téglalapjai alkotnak
kényszer-rímekkel összefűzött falanx-félét?
 
Ami jó: szétesőnek tűnik,
       kiszámíthatatlanul burjánzó amorf képződmény,
előfordul, tótágast áll egy-egy sora, csak az extatikus dervis-táncát járó
              művész levegővételének ritmusát követi.
 
       Elmosódnak a különbségek.
Eggyé válik Tűz, Levegő, Víz és Föld.
              S a folyamatosan gyorsuló körforgás
       a lélek belső rejtelmei felé vonz.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://deakkert.dfmvk.hu/hu/vers/aranyi-laszlo-a-remete

L’eremita (Olasz)

       La nazione, la casa, la famiglia diventa indifferente.
Più tardi “essere o non essere” altrettanto…
      “Il ricercato cerca
il cercatore”, OL NOAN OL IPAMIS OL NOASMI,
                       il fauno con una gamba, con una lagenaria
come testa, sta seduto su un barile,
 
Gialal ad – Din Rumi, il demone con la maschera antigas
si sveglia tra le rose,
         sa, che solo la spontanea ebbrezza estatica,
                   il prender continuamente coscienza dei sogni         
         ha forza creatrice,
                   dietro l’equilibrio alterato ridente anarchia
sacrale. 
 
           La poesia finita fornirà forse un’esperienza visiva?
                         O i rettangoli ordinati del verso creeranno
una specie di falange tessuta insieme con le rime forzate?
 
Quel, ch’è buono: pare sfaldarsi,
             è la proliferazione incalcolabile d’una creazione
amorfa, capita, che qualche riga stia capovolta e segua
solo il respiro ritmato dell’artista,
                              del derviscio, il danzatore estatico.
 
              Le differenze s’attenuano.
Fuoco, L’aria, L’acqua e Terra diventano tutt’uno.
                               Il sempre crescente ritmo roteante
               c’attira verso i segreti interiori dell’anima.
 
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap