Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Bátai Tibor: Stanice jednog poraza (Egy vereség állomásai Szerb nyelven)

Bátai Tibor portréja
Fehér Illés portréja

Vissza a fordító lapjára

Egy vereség állomásai (Magyar)

1.

 Minek tovább, ha nincs miért?
Ajkam fölrepedt és csorba
a bögre — elgondolom, 
a hangya mint örül, ha
az asztalról morzsa hull
a földre.

 Kérgét eldobja, vedlik
 a platán. Hozzám jobban oda-
 nőtt a kéreg, a páncéling, 
 az önként felöltött, úgy
szorít, hogy levetni

már félek.

 2.

Azt képzelem, pók vagyok,
 hálómba fogok fényes 
bogarat, de földönfutó 
bogárként végül is 
menekülök, s a háló 
 rám akad.

 Nem fut a mozdony, nem vet 
parazsat, nem fog lángot
a kalász, csillag sem 
világlik az égen; ne 
keress ott, ahol tudhatod, 
 nem találsz.

3.

 Árad a sötét, ellep. Egy
szál sugárban silbakol 
 a fény. Bátorítaná magát,
hiába: hűlt helye marad csak 
 őrhelyén.

Sűrűsödik az éjszaka,
gomolyló párává 
összeáll. Észrevétlenül 
bekerít, de még nem támad: 
jelre vár.

4.

 Fűszálak szuronyán menetel
a csönd, tudom, hiába
 várom a zenét. Szelíden, 
némán gyászol a tücsök,
és elföldeli törött 
hangszerét.

Már megértem: ez a rend,
nem rémülök, húr hogyha
pattan, érzem, ahogyan 
gyengülök, sebemből 
szivárog, elfolyik
a dallam. 

5.

 Fejszémnek csak a nyele 
veszett, akad még vad és
tág vadászmező. Mégis
vesztett harc ez is, 
vesztett és késhegy-
re menő.

Bosszút érte! — tétován 
 pördült (ó szemérem!), 
s lehullt a levél. Halott.
Virágok élén most feni 
kését a gyilkos, aki
 én vagyok.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttps://sites.google.com

Stanice jednog poraza (Szerb)

1.
Zašto dalje ako cilja nema?
Usne su mi ispucale, činija
okrnjena – zamišljam,
kako se raduje mrav kad
sa stola na zemlju mrvica
pada.
 
Odbaci koru, skida se
platan. Kora se na mene
bolje srasla, oklop,
dobrovoljno obučen, tako
stiska da mi je strah
 
skinuti.
 
2.
Zamišljam da sam pauk,
sjajnu bubu hvatam u svoju
mrežu, ali na koncu
konca kao buba prognanik
bežim i saplićem se
u mrežu.
 
Nepomična je lokomotiva,
iskru ne baca, klas ne
plamti, na nebu ni
zvezde ne sjaje; ne
traži me tamo, gde znaš
da me nećeš naći.
 
3.
Raste mrak, prekriva me. Zrak
svetla u jednom jedinom snopu
se muva. Hrabrila bi sebe,
zalud; na svom stražarskom mestu
samo je duplja.
 
Zgušćava se noć,
u kumulus se
pretvara. Neprimetno me
opkoli ali još ne napada:
čeka na znak.
 
4.
Tišina na bodežima vlasi trave
maršira, znam, uzalud čekam
melodiju. Zrikavac
krotko, nemo nosi crninu
i pokopa slomljenu
violinu.
 
Već shvatam: to je red,
ne prestrašim se ako pukne
žica, osećam kako
slabim, iz moje rane
melodija se cedi,
otiče.
 
5.
Mojoj sekiri samo se drška
izgubila, postoji još divljač i
prostrano lovište. Ipak
i to je izgubljena borba,
izgubljena i krajnje
izoštrena.
 
Osvetiti! – oklevajući
se vrtio ( o stidljivosti!),
i lišće opalo. Mrtav je.
Na vrhu cveta sad
oštri nož ubica, a taj
ja sam.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttps://feherilles.blogspot.rs/

minimap