Parasztok (Magyar)
Naphosszat, élethosszat morzsolva a földet, megmunkál bennünket, megtermeljük a bűnbocsánatot azoknak is, akik nem értik a hagyma-szalonna-kenyér-életet. A munka megnyugtat és kiszolgáltat a múltnak. Az átok úgy szép, ahogyan kaptuk, és már tudjuk: a nincstelenség öröklődik. Homlokról bakancsra gördül az ősi harmat – önmagunkat ítéltük erre a vérben forró átadandó poros kínra, mely földet, testet át- és átjár örök körforgásban. Ne higgyétek, nem sirattuk el soha a megrendezett boldogságot; nem cseréltünk világnézetet a műveltebb többséggel, s nem visszük magunkkal a soha meg nem élt álmokat. Pacsirta magas ég alatt vérünk az örökkévalóságban, menendő lábunk a barázda szélen, sír szélén, egyikünk-másikunk beleszédül, de meg nem szűnik a sorsunk. Feltöltő | CZIRE Szabolcs |
Az idézet forrása | A mérleg hava |
Megjelenés ideje | 2013 |
|
Contadini (Olasz)
Per giornate intere, sgretolando la terra
per tutta la vita,
ci forgia,
coltiviamo l’indulgenza
anche per coloro, che non capiscono
la vita fatta di lardo – pane - cipolla.
Il lavoro appaga,
ci assoggetta al passato.
La maledizione è bella così
come l’abbiamo ricevuta,
e lo sappiamo già:
l’indigenza è ereditaria.
La rugiada ancestrale dalla fronte
scorre sul scarpone –
abbiamo condannati noi stessi
a questa tramandata, nel sangue bollente,
polverosa tortura,
che pervade la terra, il corpo,
in una rotazione eterna.
Non crediate,
non abbiamo compianto mai
la felicità organizzata;
non abbiamo cambiato concezione del mondo
con la maggioranza istruita,
e non portiamo con noi
i sogni mai vissuti.
L’allodola sotto il cielo alto
nostro sangue nell’eternità,
i nostri piedi si muovono ai bordi del solco,
ai bordi della tomba,
qualcheduno di noi finisce dentro,
ma il nostro destino non s’interrompe.
|