Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Balázs F. Attila: Fekete folt a napban

Balázs F. Attila portréja

Fekete folt a napban (Magyar)

fájdalmas rezzenéssel

ébred ez a nap

lidérces takaróját göngyöli az álom

kiürült tárgyalóterem a lélek –

 

magába roskadtan szendereg a fotel

anyám alteregója – kis sziget

a hullámok állandó ostromában

vaksin hunyorít a tükör:

feneketlen tengerszem

magába szippantotta arcod ó asszony!

s mi hiába lessük az ajkadról elszálló

pillangókat

 

tékozló angyalok szedik csokorba

gondosan ápolt virágaidat

 

a versből kihullnak a szavak

eltaposott béka: hangulatom

mankón vonszolja magát a lélek

márványra fagy simogatásunk

a szél elengedi a fák sörényét

és nyüszítve elfekszik

a kápolna lábainál

pacsirta sír az ég kék színpadán

 

a napba nézek: fekete folt

s ezután bármire esik pillantásom

kíséri azt a gyász pecsétje

 

csak bámulok a világba tehetetlenül

ríva gyámoltalanul mint gyermek

és harcolok tovább – övék a játszma –

földi és égi istenekkel

 

életem felét temetik uram

dörömbölnek a káromlások mint imamalom

vidd testét mely értük megtöretett

lelkem másik felét a pokolnak adom

 

néma a búcsúzásom anyám

de örök mint sziklák öléből szabadult

hegyi patak panaszos mormogása

 

megkondul a város az ég harangjában

s míg mi tenyered melegét idézzük

imát rágcsálva mint rágógumit

bepólyál életed villámától vakult éjszaka

 

virággal borítjuk a föld sebhelyét

s aztán megyünk

sötétbe vesző útjainkon

élni mi nekünk megadatott

míg zarándokhelyeden

Anyám

kis szirmokra lopja

az ég csücskét

s szemed kékjét az Isten – 

 



FeltöltőBalázs F. Attila
KiadóMadách, AB-ART
Az idézet forrásaMaszkok
Könyvoldal (tól–ig)120
Megjelenés ideje

Temná skvrna na Slunci (Cseh)

bolestný záchvěv budí dnešní den

spánek si muchlá přikrývku děsu

v jednací síni duše vyklizeno –

 

ušák – maminčino alter ego – podřimuje

do sebe zhroucený, ostrůvek

v ustavičném náporu vln

zrcadlo oslepeně mžourá:

bezedné mořské oko

vtáhlo tvou tvář, ó ženo!

marně číháme, až ze tvých rtů vzlétnou

motýli

 

marnotratní andělé vážou

tvé vypiplané květiny

 

z básně se vytrousila slova

nálada – rozšlápnutá žába

duše se vleče o berličkách

 

k mramoru přimrzlé pohlazení

vítr upustí hřívu stromů

ulehne skučící

kapli k nohám

skřivan naříká na modrém jevišti nebe

 

v pohledu do slunce temná skvrna

všechno nač odnynějška pohlédnu

provází  pečeť smutku

 

jen zírám do světa v bezradném

nářku nemohoucího děcka

dál vedu bitvy s bohy – oni jsou vyzyvateli –

pozemskými i nebeskými

 

půl života mi pohřbívají pane

hrkají kletby jako modlitební mlýnek

nos tělo které za nás bylo lámáno

druhou část duše odevzdávám peklu

 

to loučení je němé maminko

zato věčné jak naříkavé žbrblání

potoka vytrysklého z klína skal

 

město odbíjí ve zvonu noci

zatímco evokujeme teplo tvých dlaní

s modlitbou přežvykovanou jak guma

jsme zavinuti v noci oslněné bleskem tvého života

 

ránu hlíny zahrneme květy

pak vykročíme cesta se ztrácí v temnu

nám byl dán život

zatímco na tvém poutním místě maminko

ukrádá po lupíncích okraj nebe

modř ze tvých očí Pánbůh sám  – 



FeltöltőBalázs F. Attila
KiadóAB-ART
Az idézet forrásaTahle
Megjelenés ideje

minimap