Bari Károly: Szerelem

Lány:

Keserűen jajgatnak a fák is, velem,
Magánnyal-fellobogózott, fekete ruhába öltöztetett
Mátkával; magamra maradtam,
Hol jársz vajon, a tél beszakadt pincéken ül,
Fehér rongyait kirakja maga köré, nyúl-taposta
Ösvények járják a határt fázva, leroskadnak
Eléjük a minden águkkal levegőbe fagyott
Bokrok, szél jön, rázkódnak a sírástól,
Itt állok kegyetlen szél-sikoltásban, szúrós
Hócsillag-esésben, kitépett varjútollak pengenek
A fagyon, itt állok s keserűen siratlak a fákkal;
Fekete csipkeruhás gyűrűs menyasszony.

Fiú:

Megszegett eskü átkának bélyegével homlokomon
Elhagytalak; vállamra a napok tarisznyáját
Akasztottam, piros cipók lapultak benne: álmaim,
Tél van, zúzmarás csőrrel kiáltoznak a madarak,
Kiáltásuk megrázza a fákat: zuhog a hó,
Reszketek a tél szorításában – te tüzesre csókolnál,
Hófúvások kondái járhatatlanná túrják az utakat,
Ám lábat faragok a vágyból, visszamegyek hozzád,
Bekopogok majd vaspálcás ablakodon, izzadtan,
Kitajtékosodva rogyok lábaidhoz, fölemelsz ágyadba,
Csókokkal koszorúzod átokkal-megbélyegzett homlokom:
A fekete csipkeruhád letépem gyűrűs menyasszony!