Beszédes István : [Gradáció]

Ebben az álomban könyv vagyok
(miközben minden olvasólámpa alszik),
szétterült lapok, egy letapadt, maga alá gyűrődött
velvícsia. Lapozz!
 
Ami hír a világról, azt a bőröm küldi,
azt is, hogy szalad át valami az arcomon
(neve még nincsen), s számára ez a skin szubkontinens,
veszélyekkel teli pampa, egy hozzá illő sivatag,
legmély depresszió…
 
Túlél, vadászik vagy párosodik épp,
kis nyelekre állít spermagömböt, megannyi
szobrát a szapora utódnak, amelyre majd ráereszkedik
a nőstény, így adva neki lelket, és én mint puszta szemgolyó,
kvarchomok törte zseb, vagy mint egy köztér,
szemérmesen vagy szenten, szenvedőn
vagy elragadtatásba esve,
lehunyom magam.
 
Én még az övénél nagyobb
álmodó sivatag vagyok, és nagy sivatagok vannak
az enyémen túl is, és az övéénél mélyebb
depresszió is vagyok a sok depresszió végtelen mélye
fölött, de van az a legkisebb egész is, erre figyelek,
általa tán értelmezhető körös-körül, alul-fölül
a gradációk mindensége, az összekapaszkodó,
az annyi lomot, halált boldogan ölelő,
ez idő tájt még nyilván olvasatlan
rengeteg. Lapozz!
 
-
 
Ebben az álomban könyv vagyok,
amelynek olvasója nemrégen belenézett a Napba:
a natur(al)izmus ajánlott irodalma…
 
A cselekmény ideje napfogyatkozásé,
és benne az áramtalanított olvasólámpa
gondolatbeli le- és felkapcsolgatása gyakorlat
a megvilágosodás damaszkuszi úti
dilemmájának szemináriumán.
 
(Kicsoda vagy, te, arcom[on]?)
 
Ebben az álomban, amerre a szem ellát
(így szokás mondani, pedig teljes
a könyvtári sötét), kormos, meztelen
kötetek napoznak a hátukon, az egész
olvasóterem bitumennel leöntve, azért
nem hallani zizzenést se, esetleg puha,
édes máz preparálja a lapozást.
 
*
 
Ebben az álomban sziklák…