Gratulálunk! Az év fordítója Répás Norbert!
Hírek

Borbély Szilárd: Próteusz a pszichiátrián [7-10]

Borbély Szilárd portréja

Próteusz a pszichiátrián [7-10] (Magyar)

7
Ma szívszorongva ébredtem megint. Ahogy már
évek óta szoktam. Mint aki tengermélyből bukkan
fel lihegve. Légszomj és pánik, a fulladás görcse és az
agyi oxigénhiány miatt a súlytalan halál kerülgeti.
Mellén a hatalmas víztömeg. Tüdejében a légszomj.
És csupa félelem a lelke. Jártam körbe-körbe a
szomszédos utcákon a reggeli ködben. Mert amikor
a hajnali derengésben még egyszer visszatértem
abba a világba, amelyet te már elhagytál évek
óta, nem volt bátorságom kinyitni a szemem. Bal
oldalamra fordultam, be a fal felé. És megint
arra az arcodra gondoltam, amelyet utoljára
láttam, három hónappal halálod előtt. És
a szokott önvádra, hogy miként tört meg benned
a férfi és az apa. A büszkeség és az erő helyére
hogyan költöztek be a depresszió konok démonai

8
És arra a szépen induló délutánra gondolok megint,
mikor, mint minden este, bementem hozzád, és te
nem ismertél meg. Válladon a bot, valami bugyorba
csomagolva a holmid. Nem tudom, mi lehetett benne.
És útnak akartál indulni, valahová messze el. De nem
tudtad te sem, hová. Álltam ott, mint egy gyerek
mellett, ki hisztizik. Nem tudtad, ki vagyok, és azt
sem tudtad, hogy te ki vagy. A hideg lépcsőházban
pizsamában se fáztál. Csak én vacogtam akkor.
Az ablakon a lecsapódó pára csordogált alá.
Párbeszédünkben a szavak csak hulltak, hulltak,
a járólapra le. A mondatok jelentéstelen virágként
hervadtak el. Magházukban nem volt semmi termés.

9a
Mert nem tudok felejteni, és ez is gyengeség.
Annyi gyengeség lakik a részletekben. Hogy
sajnálom, hogy nem tehettem többet, mondanám,
ha jelentene ez bármit is neked. Másnap reggel
korán mentem újra, mert olyan gyorsan küldtek el
az éjjelis nővérek este hétkor, hogy rossz érzést
hagyott bennem. Már ágyadban voltál. Csak
nagyon fáradtan, mint aki hosszú útról tért meg.
Megismertél újra. De mintha nem emlékeztél
volna az előző napra. A kezelőorvos megnyugtatott,
hogy semmi baj. A gyógyszer az oka. Ha váltanak,
az néha zavart okoz. A szíved erős, és semmi baj,
az Alzheimer bár megállíthatatlan, az újabb
gyógyszerek kiválók. Meg érthető, egy trauma
után, hogy néha elhagy… Aztán egy másik osztályra
hívták. Az ember megnyugszik, ha megnyugodni
vágyik. Azt csak napokkal később, egy szobatársad
ejtette el, hogy éjszakára hálós ágyba vágtak. És
éreztem, megszédülők. A gyávaság jutott eszembe.
De ma sem tudom, hogy mit tehettem volna. Nem
akartam látni végső arcod, amelyet a halálnak
tartottál oda. Kezedre adtam csókot utoljára,
és hogy megbocsáss, nem tehetek többet. Mondtam,
aminek jelentését csak utólag érthetted meg. Így
árultalak el, csókkal, ahogy az már szokás.
De ma, a születésnapodon eszembe jut az egész
borzalom megint. Ha tudnék felejteni. Minden
részletet nem tudni többé. Csak a lényeget. Vagy
inkább mégis a tanulság lenne biztos. Pedig
a reggeli dúlt séta az ősz díszletei közt, mondhatni,
békés volt. Így Szent Mihály után a park már
aranysárga és édessége csurran le a fűre, mint a méz.
Néhol talán még zöld a fáknak lombja. Ahogy enged
el az ősz és összegyűjt minden színt, amely a
ködként szertefoszló test után maradt.

10a
„Lásd, ennyi volt, de nincs még vége semmi.
Hetvenhét éves lennél, mint a népmesékben,
az öreg király fia lehetnék akkor én is, pedig
már négy fullasztó éve vagy halott. Négy ősz
hullámzott át a kereteken azóta. Négyszer hulltak
le a levelek a tölgyről. Négyszer rejtett el a
köd. A bükk is négyszer váltott már ruhát. A
makk mind a földre terítve, mint disznók elé.
De nincsenek már disznók erre egy sem. És a
makkokban fehér kukac lakik, megemésztve az
ízes termés kemény húsát. A négy a világ száma.
És tíz év telt azóta el, hogy megölték azt, akit
szerettél. A tíz a teljességé, az istenség száma,
amely a tökélyre mutat. És a vízé, amelyből egy
liternyi nyom épp egy kilógrammot. És ha
metaforaként a víz jut most eszembe, nem is tudom,
miért siklik ki minden emlék már a kezemből is.

10b. Ajánlás
Sosem tegeztelek, míg éltél. Megbocsáss most.
Nem tiszteletlenség, ha mégis ezt teszem. De
holtakat az ember hogy magázzon? Mert
nincs ott korkülönbség, ahol nincs idő. Csak
a nyelv marad talán, a grammatika eltűnő
személye a felelősség elmosódó tengerének
partján. Jel csupán, amit kimos a beszéd
áradása után a hallgatás apálya. Egy hang lebeg
a víz felett, amely nem önmaga. Csak mint a
visszhang, úgy van, útban önmagához.



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttps://www.lyrikline.org/

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Horvát
Izlandi
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap