Csanádi Imre: Halottvivők éneke

Sár, sár, sár e világ. Minden a sírba tér.
Rúttá mindeneket ront a kevély Halál.
Gőgös némber ölén vaksi gyökér toroz;
megroppan szeme csillaga.

Ó, ó, - vétkül az Úr rójja nekünk nehogy:
jó kis bőr vala rég, atyafiak, kinek
romlandó tetemét rossz derekunk, szuvas
vén vállunk nyögi! - jaj, bizony.

Fáin nőcske vala! - Hej, biza, cimborák...
sokszor kertbe szökött akkor a pej csikó!
forró pendely alatt sokszor akadt keszeg!
szaggat most meg a csúz, a csúz.

Irgalmazz, igaz Úr! két szeme mint a láng;
ringott mint gyönyörű cédrus a termete;
nem volt másik olyan gazdamenyecske még!
zsák búzákat emelgetett!

Hát még... átal urán, fölkele éccaka,
nadrágszárba bujik, szűrt kanyarít kerek
két vállára - Gonosz, lám mire bujtogatsz! -
istállóba oson vala.

Nyergetlen toporog, horkan a vasderes,
árnyék száll hegyibe: férfi - vagy asszony-e?
nem hallik dobogás: nesztelenül kocog,
rongyban suppog a négy pata.

Szunnyadj, gazda! höhő, messzire jár a ló!
domb, völgy messze marad, - város alatt nyerít;
más ágyán egerész, haj, a menyecske már,
kedvét kedvese töltözi!

...Hajnalt szól a kokas. Harmat ereszkedik.
Baktat ló, lovas is vissza a kert felül. -
Ekképp vót, feleim. Akit e sír fogad,
számot most vet az Úr előtt.

Nem dolgunk, mit itél majd ama Nagy Király,
törvényt gyermekein mint tesz a Mindenek
Fő-Fő Atyja, - hiszen vékony az érdemünk,
gyarlóság viselő-ruhánk.

Tisztel bárha a köz, megsüvegöl kanász,
csősz, bakter, tehenes, - hm, odaát kehes
zsöllérek ha leszünk, tántori kódisok,
- kezdjünk jókor alázatot!

Ránksülhet miegyéb: kéve lopott zabok;
megcsipkedtük a más holdfaru asszonyát;
férges sunka miatt lesz akit, úgylehet,
minden szolgasuhanc lepök.

Csakhát - vétkek ide, vétkek oda - Urunk,
nincs több oly kutyaság, mint emez asszonyé;
képes rá, hogy eléd orca-emelve lép,
meg nem hajtja konok szivét.

Büntesd, sújtsd a pogányt! - Ládd, mi meszet veszünk
föstjük templomodat, két papot étetünk, -
mégis reszkedezünk: hát mikor elhivatsz,
fogd, Isten, remegő inunk...

 
1955