Ki írná meg életem regényét 250 oldalon?
Részletezve minden perverziót, fekete misét?
Szenvtelenségben tegyen túl mindenen,
s legyen pontos, akár a Biblia.
Az első fejezet címe ez legyen:
Liszti László, a vérszomjas szodomita.
A leírás olyan pontos legyen,
ha felolvassák, hasson úgy,
akár egy alkimista varázsformula vagy egy őszinte pápista fohász.
Nevezze néven társaim a kéjben:
Jancsit, a fiatal, mézes húsú szőke inast,
unokatestvérem, Liszti János Kristóf szolgáját, a hamvas rozmaringot,
Girgellt (ó meddig csábítgattam! mennyi mágia,
férfias varázslat),
a beszari, hangos Dudás Györgyöt,
és hát az égi amethystust,
a szép Szentpéterit, persze.
Aztán kell egy fejezet a csecsemőgyilkosságokról
(volt pár),
a médiát, az utókort érdekli az ilyesmi,
s határtalan sikollyá fűszerez minden gügyögést.
A bécsi és a pozsonyi
kurvákról se feledkezz meg, ezt a fejezetet
illusztráld metszetekkel, legyenek rajta combok,
áradjon ki mindből a rossz szag, a betegség szele,
s jelöld az alkímia rendje szerint titkos jelekkel a kéjek fajait,
melyekben sosem volt igazán részem.
Én, Liszti László, hazafias szodomita,
ezt hagyom tinéktek: őrizzétek emlékezetetekben
életrajzom bármely fejezetét,
s akár kereszt tövébe a fekete kakast én,
ássátok bele életeiteket az enyém sírjába,
s ha kísértetek bennem, az öt érzék roppant, barokk
várkastélyában, ne szégyelljetek mást, csak
a gyáva alázatot.
Írd meg: Zrínyi voltam, a Magyar Márs költője,
vele egy a legfőbb szerelemben,
s túlnőttem rajta, mint akaraton a tett.
Hazug, ki mást állít,
s mit sem tud Jupiter rendeléseiről.
A könyv térjen ki érdemeimre is, hazudjon, ha kell,
az erénykatalógus akkor szép,
ha teljesen hiteltelen, s mert másmilyen úgysem lehet,
fogd velős rövidre, kurziváld,
heréld ki, ha kell, akár a lovat.
Valahogy fejezd be,
írd meg, hogy lefejeztek, Bécsben,
egy roppant téren, mert hamis pénzt verettem,
s az első sorban sírtak szerelmeim, a gyertyákkal
jöttek a bécsi kurvák, hogy megvilágosodott az ég,
majd nagy, unalmas,
fekete varjak lepték el,
s az iszonyatos krákogásban semmi sem hallatszott.
Ez így éppen elég,
ne fáradj újabb ötletekkel,
vagy ha mégis: mérgeztem is,
s véremből, mely a pallos alatt kifolyt,
démonok sarjadtak, s elevenen fojtottak meg két szüzet.
Á, ezt úgysem hinnék el.
Vagy mégis?