Cserenkó Gábor: Underclass

Most azon kell gondolkodnom, hogy miből veszek már megint ennivalót, hogy még ezt a pár napot átvészeljük, amíg megjön a szocpol, mert a csapvízen kívül nem nagyon van más, itt a hónap vége  és már megint nincs itthon semmi sem a hűtőben, még olyan tejnek nevezett savólé sem, amit akkor szoktam venni, ha másra már nincs pénzem, mint most, ugyanis nem utaltak, így megint marad a kölcsönkérés, mert a csekkek csak gyűlnek és gyűlnek és én félek, hogy lekapcsolják a újra a fűtést, ugyanis már egy ideje megint nem tudom fizetni, és itt vagyok a két kicsivel, akik még nem értik mi az, hogy nincs, csak az éhséget érzik és bömbölnek, nekem meg gondoskodnom kell róluk, én koplalhatok, de ők nem, van amikor én is bömbölök emiatt, de az mindegy, és ha nem megy a kölcsönkérés, mert már egyre kevesebb ismerőstől lehet, akkor előbb-utóbb csak eszembe jut valami és ilyenkor jön az, hogy üvegeket váltom vissza, meg kukázok, és amit találok megpróbálom eladni, nem is gondolná az ember, hogy mit ki nem dobnak a szemétbe, én meg összeszedem, de arra vigyázok, hogy valami ismerős meg ne lásson, inkább átmegyek egy puccosabb kerületbe emiatt, így néha haza tudok vinni egy kis pénzt, ha eladom, amit találok és akkor már a kosztra megvan a pénz, a gyerekeim miatt teszem, őmiattuk muszáj tovább és tovább csinálni, illetve magunkért, a fennmaradásunkért, hogy tudjunk tovább létezni, mert nem számíthatok senkire sem, csak én vagyok nekik, ők meg nekem, egymásnak vagyunk.

Come farò a comprare un’altra volta del cibo,
attualmente questo è il mio cruccio, per sopravvivere
ancora un paio di giorni,finché arriva il sussidio
statale, perché oltre l’acqua corrente non è che ci sia
molto altro, siamo alla fine del mese e di nuovo non
c’è niente nel frigo, neppure quel siero lattiginoso,
detto latte, che uso a comprare quando per altro
non mi bastano i soldi, come ora, perché non me
l’hanno inviato, di nuovo non rimane altro che
chiedere un prestito, anche le bollette si stanno
accumulando sempre di più, ed io ho paura che
staccheranno di nuovo il riscaldamento, perché da
qualche tempo non ci riesco a pagarle di nuovo, e son
qui con i due piccoli che non capiscono  ancora, che
vuol dire che non c’è, sentono solo la fame piangono
a dirotto, ed io, devo provvedere, a loro,io posso pure
fare la fame, ma loro no, qualche volta per questo
piang anch’io, ma non importa, e se non ci riesco
ottenere un prestito, visto che sempre meno
conoscenti sono disposti a farmelo, allora prima o poi
mi viene in mente qualcosa, tipo, porto indietro le
bottiglie vuote a rendere, o a frugare nei cassonetti
dell’immondizia e quel che trovo, provo a vendere,
non ci si immagina cosa non viene buttato, ed io lo
raccatto, stando ben attenta di non essere vista da
qualche conoscente, preferisco passare in un rione
più elegante, cosi ogni tanto riesco a portare a casa
un po’ di soldi, se riesco a vendere ciò che ho trovato,
allora i soldi per il cibo sono assicurati, lo faccio solo
per i miei bambini, causa loro che devo continuare
e continuare, ossia per tutti noi, per la nostra
sopravvivenza, per poter continuare a vivere, perché
non posso contare su nessuno, per loro ci sono
soltanto io, e loro per me: viviamo un per l’altro.