Lányok dinnyével (Magyar)
Fáradtan s kicsit kényeskedve mennek föl a hegyre. Vállukhoz emelt tenyerükben sárgadinnye: édesség mézgömbje, leszakított Nap. Ennyi maradt meg nekik a hajdani édenből? mikor még keresztül-kasul csatangolták a földeket, s meztelen lábbal húsos, nagy leveleken tapostak? Szoknyájuk átlátszó, mint a víz, de mint a víz, megtöri a tekintetet. Jönnek a zajos cérnagyárból, derekuk orsójára föltekeredik a világ, fák pillantása, napsugár sárga pamutja s az eltéphetetlen férfi-vágy. Bolondság, de hirtelen szomjas leszek lábujjamtól a homlokomig – Bolondság, de hirtelen elém loccsan a tenger, taraján hatalmas muzsika lakik – s mindez miattuk, kiket nem is szeretek, csak látok, mint névtelen tüzet, sétáló madarat. Sugárzik felém a válluk, mint a rádium augusztus üveg-felhői alatt. Szenvedek majd az emlékezésől, ha a hullámzó lépcsőn föllebegnek. Itthagyják rám a nyarat, a mindenség izzó formáit, s hódítását napot-emelő tenyerüknek. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://blog.xfree.hu |
|
|