Csukás, István: Üzenet Varsóból

Minden este, ha nélkülem fekszel le,
minden este, ha nélküled fekszem le,
mintha nem lenne, mintha nem lenne

Mintha kiesnék a te idődből,
mintha kiesnél az én időmből,
ezt a hetet, korhadt fát, kivágnák tőből.

Szívem világosan meg most tudta,
hogy rákanyarodtunk a semmibe vivő útra,
s másként nem bírjuk, csakis párhuzamosan futva.

Az is lehet, hogy szerelmünk sokat markolt,
vagy meguntuk már a sok harcot, kudarcot -
de lehet sínpár is, mely a végtelenbe tartott.

Tutte le sere, se ti corichi senza di me,
tutte le sere, se mi corico senza di te,
come se non ci fosse, come se non ci fosse.
 
Come se mi trovassi fuori del tuo tempo,
come se ti trovassi fuori del mio tempo,
‘sta settimana, albero marcio, alla radice reciso.
 
Mio cuore solo ora ha afferrato chiaramente, che
abbiamo intrapreso la via, che non conduce a niente,
non lo reggeremo, solo correndo parallelamente.
 
Sarà, che il nostro amore abbia voluto troppo,
siam presi dalla noia per troppa lotta e fallimento,
ma poteva esser un binario, che mirava all’infinito