Csukás, István: Helyetted élek, azt hiszed?

Helyetted élek, azt hiszed?
Azt képzeled, hogy helyetted él
a költő? Szememmel nézel,
fülemmel hallasz, orrommal
szimatolsz, tüdőmmel lélegzel?
Együtt ejtjük teherbe a Múzsát,
szuszogva, lihegve a kuplerájban,
de a nemibeteg-gondozóba
már egyedül járok? S ha náthás
vagyok, rosszkedvű, vagy eliszom
az eszemet? Akkor is velem
repülsz? Egészen a pocsolyáig?
Esendő vagyok, mint mindenki,
s nem biztatlak semmire,
mint az öntapadós Isten.
A költő nem művese,
s nem lélegeztető gép.
 

Pensi, che io viva al posto tuo?
Credi, che il poeta viva al posto
tuo? Guardi con occhi miei,
odi con le mie orecchie, annusi col
mio naso, respiri col mio polmone?
Sbuffando, ansando nel bordello
ingravidiamo insieme la Musa,
ma nel dispensario per malattie
sessuali dovrei andare da solo?
E se son raffreddato, di cattivo umore,
o mi bevo il cervello? Anch’allora
volerai con me? Sino al guazzo?
Son fallibile, come tutti quanti,
e non ti esorto a niente,
come il Dio autoadesivo.
Il poeta non è un rene artificiale,
e non è una macchina respiratoria.