Demény Ottó: Legtisztább emlékem

Legtisztább emlékem - a nap!
Az ablak üvegén, diófa barna lombján,
szemem elé tett piros kezemen
áthatolt éles sugara.
Ragyogott a salátaágyás
puhazöld rongyai fölött.
Harciasan megvillogtatta
virágaidat - okkersárga tök.
Elbújt a felhők foszlánya mögé
s előbukkanván, elébb szinezüst
csipkét varázsolt szürke fodraikra.
Tűzében lebegett az egres rozsdás bokra
és a meszelt ól szikrázott fehéren.
A nap! Örök és legtisztább emlékem
e hajdani s gyönyörü életemből,
amikor még boldogtalan se boldog
nem voltam és nem is akartam lenni.
Csak feküdtem a gazban s a fény ömlött
tárt mellemre, karomra, homlokomra,
s csak anyámat szerettem, aki reggel
dolgozni ment s estig haza se tért,
de otthagyta kárpótlásul a fényt
s a kredencben a szikkadt kenyeret.