Eörsi István: Autobiografija (Önéletrajz Szerb nyelven)

Srácként azt hittem, minden ennivaló, még füvet, sőt legyet is ettem,
de történt velem egy s más és rájöttem, hogy nem lehet mindent szeretnem.

Kamaszként azt hittem, a boldogság végtelen hosszú makaróni,
ma már tudom, hogy bors csak: ráharapsz, könnyezel, nem bírsz szólni.

Kék égen sétált a pufók hold, az örök szerelmen merengtem,
de akkor egy néni kézenfogott és én pirongva velementem.

Láttam libegni gyönyörűbbeket is, de válogatni igazán szégyen —
mindig gondosan ügyeltem arra, hogy a csúnyákat meg ne sértsem.

Később azt hittem, jó játék, ha a semmiből valamit teremtek,
közben a valamik kifogtak rajtam és ravaszul semmivé lettek.

Volt néhány meglepő percem, amikor hipp-hopp meg akartam halni.
Sakkoztam a halállal, vakon játszottunk, függőben maradt a parti.

Kao klinac verovao sam sve je jestivo, još i travu, dapače i muhu jeo,
al se sa mnom što-šta desilo i da ne mogu sve voleti, razumeo.

Kao deran verovao sam, sreća je beskonačno razvučena testa,
danas već znam, tek je biber: pregrizeš, suziš, ostaješ bez teksta.

Na plavom nebu bucmast mesec šetao, o večnoj ljubavi svojoj sanjario,
al tad me uhvatila za ruku jedna teta i zasramljeno s njom krenuo.

Video sam i čarobnije lebdeti ali probiranje je zaista sramotno –
uvek sam pomno pazio da ružne ne bi uvredio.

Kasnije sam verovao, dobra je igra ako stvorim nešto iz ništa,
u međuvremenu neki su me dobrano prešli i pretvoreno je u ništa.

Imao sam nekoliko čunih trenutaka, kad brže-bolje čekala me je morija.
Sa smrt sam slepu partiju šaha igrao, prekinuta je partija.