Fésűs Éva: Mottó

Valószínűleg nem leszek költő.
Tudok hallgatni évekig.
Szívemet nem az ihletett percek,
csak hétköznapok érlelik.
 
Szavamnak nem lesz rohanó sodra,
hogy a lét titkát oldja ki,
s nem fogok érces öntudattal
súlyos igéket mondani.
 
Nem vernek értem harangot félre,
mert gátakat sem szaggatok,
tisztelem itt is, ott is a partot,
amit a sorsom megszabott.
 
Csillagutakhoz, nagy hivatáshoz
kis életemnek nincs köze.
Fél dióhéjban elfér, amim van,
mint a tündérek köntöse.
 
Nem hoztam kincset, és az igazság
arcát nekem sem tárta fel.
Csepp víz szeretnék lenni, de tiszta,
melyben az ég magára lel.

I probably will not be a poet.
I can stay silent for many years.
My heart evolves not in inspired
moments but on ordinary days.
 
My words won’t have whirling swift currents
to show the secrets of existence,
and I won’t utter with resounding  
awareness heavy words, or sentence.
 
No one will peal the fire-bell for me,
because I will not burst any dams,
I respect riversides both here and there,
all that in my fate determined stands.
 
My humble life has nothing to do with
higher vocation or the stars’ routes.
What I have fits in half a nutshell,
like the garments of fairies so spruce.
 
I haven’t brought any treasure, and truth
has revealed itself neither to me.
I’d love to be a waterdrop, but clean,
wherein sky can find itself to see.