Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Füst Milán: La via degli spiriti (Szellemek utcája Olasz nyelven)

Füst Milán portréja

Szellemek utcája (Magyar)

Minden ellenemre van. Én nem kivások többé táncokat,
Olyat nem tudsz mutatni pajtás, - nem, olyat a knídoszi táncmesterek se tudtak feltalálni,
Sem zenét, - minek nekem? magam csináltam egykor jó egynéhány dallamot
S azt dúdolgatom, vagy még azt sem. Hallgatok. Az életem javát sötétben töltöm el,
A mélyen elrejtező, néma férfikort.

E sugallat hűvös. - Mint aki csendes és veszélyes utcán járkál éjszaka
És abban minden lobogásban volna, - hatvan fáklya tüze ontaná vad lángjait
A semminek… mert nincs ott senki sem. A szellemek utcája ez!
S még néhány lépés lenne s nemsokára vékonypénzű leszel magad is
És régi, kipróbált szíved kutyáknak vettetik.

Igen, - szerettem egykor sokmindet: hajósok énekét,
Szédítő, teljes napsütés: aranyrózsáidat…
Mi mindent szerettem, már nem tudom.
Boldog forróság volt nékem ez a földi tüz,
Átjárt, hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s jeges éjszakát
Képzeltem hozzá… S ma már éjszakám:
Egyetlen teljességem. - Ne higgyétek, nem sohajtok,
Sőt feledni vágyom minden multamat s még inkább elrejtőzni, elmerülni abban,

Ami még a jussom itt. Mert annyi jár nekem.
Hogy jobban megismerjelek, ki vagy? - Sötét vagy-e?
Kivel a sötétségben oly rég szembenézek, hallgatag király: rejtélyes elmulás!



KiadóOsiris Kiadó, Budapest
Az idézet forrásaA magyar költészet antológiája

La via degli spiriti (Olasz)

Tutto m’è avverso. Amico mio, non desidero più le danze,
Non mi puoi mostrare alcuna, - non hanno saputo
inventarla neppure i maestri di ballo di Knidos,
Neppure la musica, - a che mi serve? un tempo, io stesso
avevo composto alcune melodie
Queste canticchio sotto voce, o nemmeno queste. Taccio.
La parte migliore della mia vita trascorro al buio,
La virilità taciturna, in profondità celata.
 
E’ fresco quest’afflato. – Come chi nottetempo strade
silenziose e pericolose percorre
In cui è tutto un tripudio, - come se sessanta fiaccole
spargessero la propria fiamma folgorante
Al niente... perché là non v’è nessuno. E’ la via degli
spiriti questa!
Ci sarebbero ancora solo pochi passi e tu stesso ben
presto sarai emaciato,
E il cuor vecchio, messo alla prova, ai cani sarà gettato.
 
Si, - tempo fa, amavo tante cose: il canto dei marinai,
L’esaltante luce del pieno sole: le tue rose dorate,
Tante le cose, che avevo amato, non me le ricordo.
Qual godimento era per me questo fuoco terrestre,
Mi permeava facendomi tremare, rabbrividivo e m’immaginavo
Una notte ghiacciata…Che è diventata la mia notte:
Unica mia integrità. – Non crediate, non sto sospirando,
Anzi, desidero dimenticare tutto il mio passato, e più
che altro a nascondermi, a sprofondare in quel,
 
Che qui è la mia spettanza. Perché questo m’è dovuto.
Per conoscerti meglio, chi sei? – Sei davvero tenebroso?
Con chi nel buio da tempo mi confronto, principe
taciturno: misterioso trapasso!
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

Kapcsolódó videók


minimap