Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Faludy György: Megvakulok?

Faludy György portréja

Megvakulok? (Magyar)

Tegnap éjjel, az ágyban, mint szokásom
nagyon soká olvastam verseket.
Most reggel tíz. Gyönyörű télidő.
Az égen apró, szabad fellegek.

Ujjongva tartom karomat magasra
(üdvözlet az időnek, ez elég)
s megborzongok a rémülettől: látom
kezemet, de nem ujjaim hegyét.

A dívány fölött, az olasz festményen
oldalt meggörbült az ezüst keret.
A pamlagra ugrom s kézzel tapintom:
nem volt soha ennél egyenesebb.

Leülök az asztalhoz és a hírlap
után nyúlok közönyösen, pedig
nemhogy csak sejtem, de tudom előre,
hogy a borzalom csak most következik.

A fő címeket jól bírom szememmel,
de a szabványos, apróbb méretű
sorok csak hosszú, piszkosszürke foltok,
nincs köztük egy olvasható betű.

Kizártak az olvasás gyönyöréből.
Nem tudom, ki írta, ha kézbe kapom
a levelet, sem azt, mit magam írok.
A könyvtáramat is kidobhatom.

Hát így vagyunk. S maradt-e vakon bennem
a versíráshoz még erő elég?
Mi lesz velem? Megyek a gyalogúton,
balról mankóm. Jobbról a feleség.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaFaludy’s copy to the translator, 2005

Losing my sight? (Angol)

Last night again I read, as I often do,
some poetry in bed until very late.
It’s 10 a.m.  A brilliant winter sky.
Light and broken clouds in disarray.

My spirit soars. I raise an arm towards them
(in an appropriate greeting to the brightness)
until I pause and freeze and shudder frightened:
for I see my hand, but not my fingertips.

Above the divan, I note that the silver frame
of the Italian painting is slightly bent on one side.
I leap from the bed excited. As I finger the frame:
it never has been straighter than today.

I settle at the table and reach for the papers, in
a casual gesture in my plight, despite
not just a fear, despite the foreknowledge that this
unfolding horror is only about to begin.

I can still negotiate the banner headlines
but not the standard size print, as the tiny writing
blurs into a lengthy dirt-grey smudge on the white
without a single letter that I can distinguish.

I’ve been excluded from the delight of reading.
I cannot tell whose letter is put in my hand.
I cannot even read what I have written, and
I might as well discard my own library.

So that’s how it is. Yet, will I have the strength
to pursue my poetry still, on losing my sight?
What will become of me? I walk my path,
the crutch upon my left. At right, the wife.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaThomas Ország-Land

minimap