Fodor András: Eső cérnáiban a város

Eső cérnáiban a város,

a tornyok, a tetők, a parkok, a terek.

Falak mellett lopózó végrehajtó,

most számonkérhetném a jussot,

mit elvesztettem köztetek.

Platánok, hársak gubbasztó kolompját

most kéne megkondítani.

Vigyázó, cinkos kapcsokkal fedeznek

az út piros-fehér

sorompó-csíkjai.

Egy hátraforduló tekintet jeladása.

Egy tapadóemlékű kéz.

Forró ujjak közt mintha újra

foganna még a múltra feszitett,

lefojtott ölelés.

De nem a régi húz, míg sóváran les az új,

míg űz az el nem érhető jelen,

míg a csipők forgóin felszökő

kisarjadt mellek, vállak arcteremtő,

élő korongján örvénylik a szem.