Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Fodor András: Ljubav (Szerelem Szerb nyelven)

Fodor András portréja
Fehér Illés portréja

Vissza a fordító lapjára

Szerelem (Magyar)

Mentünk a templomdomb karéján.
Vastag, esőtől vemhes ég
csüngött az orgonás felett.
A kerékpár nikkelvasát szoritva,
gyanutlan ült kezed.
Odanyultam.
A rebbenő madárszárny
menekülő vak riadalommal
cikázott, hullt a mélybe.
Szakító, visszaránduló
mozdulatában egymásba csapódott
az igen, a mégse.
Aztán csend.
Alig mertem odanézni
a kék esőköpeny alól
felém tapintó szemekig.
Csak a villámok erei, az ágak
irták tovább a zuhanás
kísértet jeleit.

*

Ütött az ingaóra. Esti fény
tollászkodott a székek peremén.

A tárgyak labirintusában
a félszeg mozdulat
nem lelve máshol búcsuzó utat
odabukott az ajkad szögletébe.
A testek összelobbanó tüzén,
a karok, mellek, vállak szövevénye,
csukódó mágneskapcsai
a szomjuság torokba fúlt szavát
ki merték végre vallani.
S a rejtve érő formák idegen,
örökkön sóvárgott csodája
minden izét a hús, a bőr
sikos héjába tárta.
Gerincem csaknem eltörött
a homoru gyönyörben.
Hullámzott, szédült alattam az út,
hegy, erdő, rét forgott köröttem.
De messziről a süllyedő nap
nyugalmas ujja megáldott:
-Eggyel több, aki szomjuságból
fakasztott lángot.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://inaplo.hu

Ljubav (Szerb)

Na obronku crkve smo išli.
Nad jorgovanikom je gusto,
od kiše skotno nebo visio.
Na gvozdenoj hvataljci bicikla
smireno ti je odmarala ruka.
Dotaknuo.
U begu trepteće krilo ptice
slepom zastršenošću krivudala,
u dubinu pala.
U tom njenom ustuknutom,
poplašenom pokretu spajali su se
i da i ipak ne.
Potom tišina.
Jedva sam se usudio dopreti
do ispod plavog kišobrana prema
meni upućenom pogledu.
Tek žile gromova, grane
su beležile dalje
pad sablasnih znakova.

*

Oglasio se sat sa klatnom. Večernje svetlo
je na rubovima stolica tumarao.

Nespretan pokret
u lavirintu predmeta
ne nalazeći drugde put rastanka
prikrao se do prikrajka usana.
U sjedinjenoj vatri tela,
zapleti, zatvarajuće magnetne kopče
ruku, grudi, ramena
konačno su se usudili priznati
u grkljanu utopljenu reč žeđi.
I okus u tajnosti sazrelog, nepoznatog,
odvajkada željenog čuda
u skliskoj ljusci
mesa, kože otkriti.
Skoro mi se slomila kičma
u udubljenoj slasti.
Cesta je ispod mene talasala, u nesvest pala,
oko mene se vrtela šuma, brdo, livada.
Ali iz daljine miran prst sunca
u zalasku još me je blagoslovio:
– Jedan više koji je iz žeđi
plamen stvorio.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.com

minimap