Fodor András: Scrittura cifrata (Titkosírás Olasz nyelven)

Ne hidd, hogy ezek a

                szőke ágak

        felejtik titkukat,

mikor tavaszi gyönge csibéit

        álomra hajtja a nap,

mikor a mézgás lombtetőkön

        megduzzadt

        hold alatt

a gyönyör átlóiból égig

        robban a pillanat.

Mikor az éjen átvilágol

        a térd, a váll ive,

mikor sikamló bőr a bőrnek

        súgja: ne menj el messzire!

Tenyerem iksze, ipszilonja

        legyen a testesült ige,

                felejtsd magad

                          örökre

                        ónnal írt

                hűvös redőibe.

Non credere, che questi

           rami biondi

     si dimenticano dei segreti,

quando il giorno, invita al sonno

     i pulcini di primavera delicati,

quando in cima delle fronde resinose

     sotto la luna

     piena

dai diagonali della voluttà

     l’istante fino al celo si proietta.

Quando il ginocchio e l’arco della spalla

        traspaiono nel buio nella notte,

quando la pelle liscia alla pelle

       sussurra: non ti allontanare!

L’iks e l’ìpsilon del mio palmo

      siano il verbo stesso

            dimenticati

                    per sempre

                nei solchi freschi

      incisi con lo stagno.