Garaczi László: Az út vége
Az út vége (Magyar)
...A rettegések és lidércnyomások kora véget ér, bágyadt eső hulla kopasz fákra-nehéz, zsíros, őszi eső: elnehezülnek, de fénylenek a bokrok. És ha dadogva is és suttogva is, de újra kelnek a szavak. A ribbillió után a Kerepeczky uradalom örökös jobbágyai, az életben maradt szerencsétlen flótások visszahúzódtak a birtokra, szótalanná váltak, lemondóan legyintettek, keserű és foghíjas mosolyra húzták szájukat, kerülték egymást, beleuntak az egészbe, besavanyodtak, mint a kapormártás, kellemetlen öregségszag lengte körül őket, a hátuk mögött összenevettek a fiatalok, akik büszkén viselték homlokuk közepén a zseni lángjegyét – a gúny mérgezett nyilai röppentek feléjük, de tűrtek, mint a barom, bár tekintetük gyémántos fénye megtört, és betegen vonszolták magukat e földi siralomvölgyben, és senki sem emlékezett egykori délceg, ruganyos járásukra, mert az ülepük megfonnyadt, derekuk meggörnyedt, szájuk végérvényesen és visszavonhatatlanul kicserepesedett, a fülkarimájuk pedig elvékonyodott, mikor aztán egyszer külön-külön, de ünnepélyesen megfogadták, hogy ez így nem mehet tovább, és elindultak újra a macskaköves úton, amerre a madár se jár, de addigra már annyira visszataszítóak voltak a kicserepesedett szájukkal és savanykás öregségszagukkal-szálkeresztben imbolygó távoli alakok -, hogy pár bizonytalan lépés után megtorpantak, rádöbbentek a dolog képtelen voltára, visszafordultak, végleg felhagytak nagyratörő szándékaikkal, és hagyták a fenébe az egészet.De a rettegések és lidércnyomások kora véget ért, bágyadt eső hullott a kopasz fákra-nehéz, zsíros, őszi eső: elnehezültek, de fénylettek a bokrok. |
FordításokNémetEnde des Weges Schwamm, Kristin Kérjen fordítást! |