Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gergely Ágnes: Egy fáraófej

Gergely Ágnes portréja

Egy fáraófej (Magyar)

Hónapok óta nézlek. Nem öregszel.
Keskeny tükörben láttalak meg egyszer,
sírtál akkor – úgy zokogtál, ahogy csak
megvert kutyák és csavargók zokognak
riadtan, bosszúállón s hangtalan,
mint kinek titka van
de nem mondhatja, mert a titok ára
hogy a tükörben ráismer magára –
így láttalak meg. Azóta figyellek.
Hűvös arcodban fürkészem a lelket:
szűk téglalapján barna homlokodnak
körvonaltalan árnyékok lobognak
gőgös urak és gőgre éhes szolgák
kik hajad egykor hold-alakba fonták,
fénylő hajad, mely többé nem libeg:
meredt paróka már, s orrod alatt
gonddal rovátkolt hieroglifek
mély háromszögbe csukták ajkadat.
Szemed körül kegyetlen, kékes ábrák
beszélik: itt a kéj alussza álmát
s mely nem tudott parancsot kívüled,
pihen zenéket szürcsölő füled,
sem álladat, sem pofacsontodat
nem szegzi már előre gondolat
és nem himbál a kényes Fáma, ím
kevély orrod húsos hullámain
s az ajkad néma. Csak szemed fölött
csodálkozik sötét szemöldököd.
Hónapok óta nézlek. Nem öregszel.
Várom, hogy megint sírni látlak egyszer
s az időtlenből kilép a titok
és én, a gyáva, mindent megtudok
s a koponyám s az öklöm összeroncsol
és szilánkokká szétrepül a foncsor –
de soha nem sírsz. Csak nézel, előre.
Úgy bámulsz rám, hogy elborzadok tőle:
a szemed két víz, egyiptomi este.
De nincsen semmi. Csak oda van festve.

 
1958 (Ajtófélfámon jel vagy)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://dia.pool.pim.hu

Una testa di faraone (Olasz)

Son mesi che ti osservo. Non ti stai invecchiando.
Ti ho veduto una volta nello specchio stretto,
piangevi allora – singhiozzavi forte, come
solo i cani bastonati e i barboni sanno fare,
vendicativo, senza voce e smarrito,
come qualcuno che cela un segreto,
che non può svelare, perché il prezzo del segreto,
che nello specchio riconosce se stesso –
cosi che ti ho veduto. Da allora ti osservo.
In cerca della tua anima scruto il tuo viso:
sul stretto rettangolo della tua fronte,
svolazzano senza contorni le ombre,
signori spocchiosi e vassalli, di superbia affamati,
un tempo avevano intrecciato i tuoi capelli,
capelli setosi, che a librar’ hanno smesso:
ora è una parucca rigida, e sotto il tuo naso,
geroglifici traciati in modo scrupoloso,
chiudono la tua bocca, in un triangolo profondo.
Intorno gli occhi, arabesci blu spietati,
rivelano: qui, è la voluttà che dorme i suoi sonni,
oltre i tuoi, non conosceva nessun altro ordine,
riposano le tue orecchie, dalla musica pervase,
nessun pensiero ti sprona avanti,
ne il tuo mento ne i tuoi zigomi,
sulle pieghe del tuo naso protervo
non si culla il prestiggio presuntuoso,
e le tue labbra son mute. Solo sopra i tuoi occhi,
si meravigliano i tuoi sopracigli scuri.
Son mesi che ti osservo. Non ti stai invecchiando.
Aspetto di vederti pianger’ di nuovo,
quando del atemporale compare il segreto,
ed io, la codarda, verrò a sapere tutto,
il mio cranio e il mio pugno ti distruggerà,
l’amalgama, in mille schegge volerà –
ma tu non piangi mai. Guardi solo in avanti.
Io mi rabbrividisco quando mi fissi:
i tuoi occhi, come due acque, sere egiziane.
Ma non c’è niente. Sono solo là dipinte.

 
1958



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaC. I.

minimap