Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Gergely Ágnes: Treći put (Harmadszor Szerb nyelven)

Gergely Ágnes portréja
Fehér Illés portréja

Vissza a fordító lapjára

Harmadszor (Magyar)

P. Z.-nak

Hét esztendeig függtem, mint egy megbűvölt bogár,
mondataid ökörnyálán,
és szívtam a bodza, a jázmin, a páfrány
másoktól ismert jószagát.
Olykor azt hittem: én vagyok a jázmin.

Hét esztendeig voltam jázmin, tiszafa;
egy képzelt patakpart felett
eresztettem léggyökeret
s azt hittem, erős a gyökér,
azt hittem, hogy a földig ér.

Hét esztendeig volt erős gyökerem,
nem-vándorló, röghözkötött, onnan nyújtózkodó
kis lélek-dzsungel, kuszaságában is idetartozó,
szélben is moccanatlan.

Hét esztendeig hozott híreket a szél
rokonokról, pusztán, szőlőhegyek között,
dombhajlatokban lassan munkálkodó,
sípfaragó, nyájterelő, üllőre verő
csontok mozdulatáról,

hét esztendeig enyém volt az a két karral átfogható
kicsi távol, és nemcsak statisztikai adat
volt, hogy itt születtem, de jóvoltodból
valóság,

hét esztendeig valóság volt, hogy nem kell fizetnem,
amiért puszta létemmel megfizettem,
és tudtam: nincs többé az a hatóság,
mely kidobhasson,
ettől a földtől megint elvitasson.

Most merre vagy? Hét esztendő után
sehol se lellek – szavaid itt-ott megcsillanva úsznak
őszből tavaszba
s te már nem váltod őket igazra,
csak a föld az, ami a helyén maradt.

Csak ez a föld, meg én. S mostmár tudom
hét esztendő után,
hogy csontommal harmadszor végképp elnyerem –
de köszönöm,
hogy előbb te adtad nekem e földet.

Áldó négy ujjam ott tartom fölötted
mikor átbuksz a kocsmaküszöbön.

 
1962



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://dia.pool.pim.hu

Treći put (Szerb)

P. Z.-u
 
Poput očaranog insekta, sedam godina sam visila
na jesenjoj svili tvojih rečnica,
i poznat miris zove, jasmina i paprata
putem drugih sam udisala.
Koji put sam verovala: ja sam jasmin.
 
Sedam godina sam bila jasmin, tis;
vazdušni koren sam nad zamišljenom
obalom potoka pustila
i verovala, koren je jak,
mislila sam, zemlju dotiče.
 
Koren mi je sedam godina bio jak,
staložen, za grudvu vezan, od tamo se proteže
mala džungla duše, i u svojoj zamršenosti ovde pripada,
i u vetru nepomičan.
 
Sedam godina je nosio vetar vesti
o rodbini, na pustaru, među vinograde,
na grebenu brežuljaka sporo delujućim,
sviraljku rezbarećim, stado terajućim
pomicanjima kostiju,
 
sedam godina ta sa dve ruke dohvatljiva neznatna
udaljenost moja je bila, i da sam se tu rodila
nije tek statistički podatak bio, zahvaljujući tebi
stvarnost je,
 
da ne trebam platiti za ono što sam svojim bićem platila,
sedam godina stvarnost je bila
i znala sam: nema više te sile
koja bi me izbacila,
sa te grude ponovo odvojila.
 
Gde si sad? Nakon sedam godina
nigde te ne nalazim – tvoje reči koji put iz jeseni u proleće
ozareno plove
a ti više ih u istinu ne pretvaraš,
tek je zemlja ta, koja je na mestu ostala.
 
Samo ta zemlja i ja. I sad već znam,
nakon sedam godina
da ću svojim kostima treći put konačno osvojiti –
ali zahvaljujem se
što tu zemlju pre ti si mi dao.
 
Budeš li se na pragu krčme kotrljao blagodetno
četiri svojih prstiju nad tobom ću držati.
 
1962



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttps://feherilles.blogspot.rs/

minimap