Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hajnal Éva: Hétköznapi

Hajnal Éva portréja

Hétköznapi (Magyar)

Megrendítően hétköznapi
ez a hallgatás.
Nincs benne semmi különös,
csak a szőnyeg rojtjai,
ahogy összevissza állnak
és bódultan figyelik
a megsemmisülés pillanatait.
Csak az asztal, ahogy itt meghúzódik
félhomály bugyraiba dőlve,
vagy ez a pislákoló lámpafény,
ami azért mégis láthatóvá
változtatja itt e láthatatlan
messzeséget, e kibonthatatlan
elmúlását a mozdulatoknak,
vagy ez a pohár itt az asztal sarkán,
még talán le is eshetne, ha nem
hagyna nyomot, ha nem volna
úgy behatárolva és odaragasztva
láthatatlan porcicákkal talpa körül.
Nem gondoltam, hogy megrendít
hallgatásodnak ez a felsőfoka,
amelyben mély tavak járják úttalan
utaikat, mélységeik minden homokszemét
monoton muzsikává morzsolva.
Én nem tudtam.
Nem tudtam, hogy ilyen nehéz visszaforgatni                     
a szótagokat, hogy mondatokká
tornásszák magukat torkodban.
Nem gondoltam, hogy minden olvasnivaló
kifoszt majd, amit kezedbe veszel, … hogy
elolvasva, kirekeszt majd ebből a földi létből,
ebből az időpillanatból is,
… hogy fölszedegeti életmorzsáidat,
minden maradandó emléknyomot ebből
a folyton emlegetett örökkévalóságodból.
Egészen hétköznapi jelzőkké szakadoztunk.
Már alig kivehető alakodat bámulom,
… magaddal ülsz a messzeségben
és épp felolvasol valami fontosat.
*
 
( Rég elmúlt, 25 évnyi hallgatás emlékére.)



FeltöltőN.Ullrich Katalin
Az idézet forrásaHajnal Éva

Ordinary (Angol)


 

Shockingly ordinary -

this silence.

There’s nothing strange about it,

just the fringes of the carpet

as they’re criss-cross

listening stunned to

the moments of effacement.

Just the table, as it lingers

in the pits of dimness,

or this flickering lamplight,

which nevertheless makes

this undetectable farness

obvious, this entangled

passing of movements,

or this glass of water on the edge of the table,

it might as well fall off if it wouldn’t

leave its mark, if it wasn’t

that much confined and glued there

by unnoticeable dustballs round its stem.

I didn’t think I’d be so shocked

by this utmost degree of your silence,

in which deep lakes move on their

pathless ways, each grain of sand in their depths

is ground into monotonous music.

I didn’t know.

I didn’t know it would be so hard to change                        

back syllables and let them struggle

in your throat to compose sentences.

I didn’t think each stuff to read

that you’d chosen would ruin me, … and

when read they’d exclude me from this earthly life,

even from this moment of time,

… that it picks up the crumbs of your life,

each lasting trace of memory from this

eternity of yours referred to all the time.

We were broken off into quite ordinary attributes.

I gaze at your figure already so hard to recognize,

… you’re sitting in your own company in the distance,

and you’re reading out something important.

*

 

(To remember the 25-year-silence of remote past.)



FeltöltőN.Ullrich Katalin
Az idézet forrásaN. U. K.

minimap