Kovács Emil Lajos festményéről
Vannak útjaim,
mik talpamhoz idomultak, mint az évek.
Velük élek.
Vérereimbe beleértek,
akár a csillagok éjszakáim saruján.
Vannak útjaim gondolatban:
végigjárok rajtuk,
mint tehervonatok tetején a szél,
mint szárnyát táró kismadár a fán,
mint illatos földben megbúvó remény,
mi sarjad, ha magvát eső sírja, s nap melengeti.
Vannak göröngyös útjaim, hol ijeszt a farkas, a medve,
hol mégis gyöngyök gurulnak tenyerembe.
... és vannak csillámló utak is,
égig elérők,
velem futnak a végtelenbe.
Mindezeket szeretem.
... és vannak utak
hol saruimat leveszem,
ezek csöndútjaim nekem.
Veled lehetek ott, Uram.
Ez legfontosabb utam.