Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hajnal Anna: A menekülő

Hajnal Anna portréja

A menekülő (Magyar)

Menekülés közben, hogy betértél,
szűk konyhánkban, matracokra dőlve
elnyújtattad végre fáradt lábad,
le nem merted vetni szűk cipődet,
lábodat, a sebest-bedagadtat
féltél, hogy többé be nem fogadja.
Három napig ültél fent a liftben,
hatodik emelet magasában,
romok közt a szűk üvegkalitban,
körülötted villanyfény-pokolban
bombák robbantak fel mennydörögve.
Három napig fenn az égzengésben
reszkettél egy háromlábú széken,
negyedik nap, megállt az ostrom,
romok közt a nyaktörő magasból
térden, hason, esve, csúszva szöktél
porban, romban, hóban hempergőzve.
Amire az utca-szintre értél
- nem zihálni! - álltál szívdobogva
néptelen, visszhangos sivatagban.
Elhagyott utcákon általkúszva,
leső fegyverek közt zsibbadozva,
elhagyott kísértethídon által
egymagad az éjben át Budára:
polgárok a pincékben lapultak,
katonák a futóárkok mélyén,
batyuk, hullák fölött botladoztál
havas kerten át ajtónkig érve.
Szűk konyhánknak melegén remegve,
matracunkon némán végigdőlve,
két kezedben reszketett a bögre,
kanala koccanva vert falához,
míg a hóból olvadt lötty teában
elolvadt a szaharin kristálya.
Kilenc éhezőhöz tizediknek
meg nem tűrt a menekvők tanácsa
s néhány óra múltán útra váltál,
havas küszöbünkön általléptél,
golyók-átszabdalta havazásba,
éjbe, fagyba, halálba, magányba.

Könyörgésed visszhangos teremben
szívem magas falai közt szálldos,
lassú lépted havon megcsikordul,
imbolyogva tűnsz a hóesésbe,
s némán bolyongasz tovább a szívemben.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://blog.xfree.hu

Fugitive (Francia)

Pendant ta fuite, il y eut l'entrée
Dans notre cuisine étroite oú tout de suite
Tu tombas sur le matelas.
Tu pouvais allonger tes jambes fatiguées,
N'osant pas enlever tes souliers, cependant,
De peur qu'ensuite ils refusent tes pieds.
Trois jours sans l'ascenseur, assise,
Là-haut, sixième étage,
Un enfer éclairé tout autour
De ta cage de verre et les ruines,
Le tonnerre des bombes.
Trois jours de ciel partant
En éclats et en fracas
Et sur ta chaise, toi, tremblant.
Le quatrième, une accalmie,
Tu descendis par les ruines, sur les genoux,
Tu rampas dans la neige et les poussières.
Au niveau de la rue, défense de gémir,
Dans ce désert si plein d'échos,
Tu attendis, souffle coupé.
Rampant au long des rues désertes,
La peur qui t'engourdit, les armes à l'affût,
Tu traversas le pont fantôme dans la nuit,
Seule vers Buda.
Les bourgeois se terraient dans les caves
Et les soldats dans les tranchées.
Parmi les baluchons et les cadavres
Tu avanças en trébuchant
Et par le jardin sous la neige
Tu es venue à notre porte et tu t'es étendue
Sur notre matelas dans la cuisine tiède.
Le bol tremblait dans tes deux mains,
J'entendis cogner ta cuillère
Qui diluait la saccharine
Dans le thé fait avec la neige.
Les neuf réfugiés ont tenu conseil,
N'ont pas accepté que tu sois dixième
Et un peu plus tard tu es repartie
Passant le seuil couvert de neige,
Parmi les flocons que coupaient les balles,
Partie dans la nuit, le froid, dans la mort.

Ta supplication, elle résonne en moi
Comme entre les hauts murs d'une salle
Avec ton pas lent qui fait craquer le sol;
Tu te perds dans la neige qui tombe en silence,
Errant en moi, trébuchant en moi.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaG. T.

minimap