Hervay Gizella: A nyomor nemzetközi nyelvén

Először láttam azt a kék lavórt s alatta az állványt,
a zománc lepattogzott az égről,
s a lavór alatt az állvány megszólalt
a nyomor nemzetközi nyelvén:
"szomorú kék lavórban mosta a ruhát,
pattogott az égről a zománc,
felhő-fehér lett, kiöblíti,
végtelen jajgatásra teríti
ronggyá mosott áhítatát."
Nekem még anyanyelvem ez a nyelv.
Ha lehunyom szemem,
zsákok dőlnek egymásra kopott állomásokon,
napok dőlnek egymásra fáradtan,
karok hullnak súlyosan a térdre,
tenyerek nyílnak ki lassan,
s álmodnak a duzzadt ujjperecek.
Sehol se vagyok annyira otthonos,
mint a fáradtság mozdulatai között,
a lezuhanó hétköznapok súlya alatt.

Ki kérdezi még, hogy mért fordulok féktelen mozdulattal
mindig arra, ahol új szavak sejlenek fel,
gyenge fényük villámlik szememben.

A nyomor nemzetközi nyelve
majd érthetetlenné válik; és végre
értelmetlenné verseim.
A szavak súlya nem zuhan rád,
a szépség tenyere kinyílik,
s álmodnak a karcsú ujjperecek.
Sehol se vagyok annyira otthonos,
mint a féktelen mozdulatok között,
a felszálló hétköznapok mámorában.