A nyomor nemzetközi nyelvén (Magyar)
Először láttam azt a kék lavórt s alatta az állványt, a zománc lepattogzott az égről, s a lavór alatt az állvány megszólalt a nyomor nemzetközi nyelvén: "szomorú kék lavórban mosta a ruhát, pattogott az égről a zománc, felhő-fehér lett, kiöblíti, végtelen jajgatásra teríti ronggyá mosott áhítatát." Nekem még anyanyelvem ez a nyelv. Ha lehunyom szemem, zsákok dőlnek egymásra kopott állomásokon, napok dőlnek egymásra fáradtan, karok hullnak súlyosan a térdre, tenyerek nyílnak ki lassan, s álmodnak a duzzadt ujjperecek. Sehol se vagyok annyira otthonos, mint a fáradtság mozdulatai között, a lezuhanó hétköznapok súlya alatt.
Ki kérdezi még, hogy mért fordulok féktelen mozdulattal mindig arra, ahol új szavak sejlenek fel, gyenge fényük villámlik szememben.
A nyomor nemzetközi nyelve majd érthetetlenné válik; és végre értelmetlenné verseim. A szavak súlya nem zuhan rád, a szépség tenyere kinyílik, s álmodnak a karcsú ujjperecek. Sehol se vagyok annyira otthonos, mint a féktelen mozdulatok között, a felszálló hétköznapok mámorában.
Feltöltő | P. Tóth Irén |
Az idézet forrása | http://hervaygizella.adatbank.transindex.ro |
|
In the international language of poverty (Angol)
The first time I saw that blue wash-dish, the stand beneath it, the enamel had chipped off from the sky, and beneath the wash-dish, the stand began to speak in poverty's international language: "she washed the clothes in a sad blue wash-dish, the enamel had chipped off from the sky, turned cloud-white, she rinses, spreads, on endless wailing, her devotion washed to a rag". For me this language is my mother-tongue still. If I close my eyes, sacks lean on each other at shabby stations, tired days lean on each other, arms drop heavily on knees, palms slowly open and swollen knuckles dream. Nowhere am I as at home as among movements of fatigue beneath the weight of falling working days. Who still asks why I always turn with a frenzied movement to where new words can be detected, their feeble light is lightning to my eyes. The international language of poverty will become incomprehensible with time; and finally, my poems devoid of sense. The weight of words will not fall upon you, the palm of beauty will open, and slim knuckles will be dreaming. Nowhere am I as at home as among frenzied movements in the rapture of rising working days.
|