Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hervay Gizella: Umesto pisma (Levél helyett Szerb nyelven)

Hervay Gizella portréja
Fehér Illés portréja

Vissza a fordító lapjára

Levél helyett (Magyar)

Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.

Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan mozdulatot ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy kis ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, amikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek. 



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásahttp://hervaygizella.adatbank.transindex.ro

Umesto pisma (Szerb)

Kako je krasno: može se oglasiti i neizračunljivo je, kakav će odgovor stići. I može se desiti: možda naćićemo drugara, samo trebamo njegov jedini, nikad ponovljivi jezik naučiti. Samo trebamo ga prepoznati, prolazeći zemljine slojeve, prolazeći istoriska razdoblja trebamo stići tamo, gde je on on, gde je čitava vasiona on i osloviti ga.

Naći tu reč, koju je on tražio, ali nije našao, makar mu je potrebna, da prolazeći zemljine slojeve, prolazeći istoriska razdoblja konačno stigne tamo gde je on on, gde je čitava vasiona on. Uzalud i smešno je prema njemu takve reči bacati, koje mi volimo, s time ga samo ranimo, jer kad ja kažem: mleko, velik orah vidim, preko krošnje komadiće neba, ispod stabla vrtni sto, u čaši mleko, sjaji mleko i okoliš. Ali moguće je da je u njegovom sećaju da nije dobio mleko, nije bilo dostupno, majka mu je u daljini bila i reč ga rani. Ali ako nađeš onu reč, koju traži! Biće ti drug i odgovoriće, i u njegovom odgovoru zasjaće izgubljena reč koja je iz tvog džepa još tokom detinjstva bestraga nestala.

Kad bi našla! Nikad ne bi smela izgovoriti tu reč: volim te! Samo bi rekla: voz, jer možda je pored stanice stanovao i preko njegovih godina prelazili vozovi, donevši strah i žudnju za dalekim krajevima. Ili bi rekla: cigara, jer preko prozora voza izbacio kutiju cigara kad je pročišljenim plućima prema ljubav jurio.

Samo ga treba promatrati, njegove pokrete: sa rukom sad takav pokret pravi, kojeg samo taj zna, ko sa čitavim svom bićem kreće ili govori, ništa drugo mu nije odgovor samo to, ako se i ti prema njemu čitavim bićem okreneš.

Pored usta jedna tanka crta se seća, i u tvojim očima tako je vidljiva sramota da se okrene i zapali cigaru. S tvojom patnjom nikad ga ne možeš privući, na tvom licu su tragovi bola i glas ti je od prigušenog plača hrapav. Moraš svoje uspomene napustiti jer su iz pretpotopna doba, kad još čovek nije znao čoveku govoriti, samo udariti. Lice mi je plavim-zelenim masnicama pun, nisu me oslovili, samo su tukli i sad se moram oglasiti, moram naći one reči, koje su njemu potrebne. Uzalud moje reči govorim, ne mari.

Ali napravio je jedan pokret, prema tebi se okrenuo, kao neko ko sa čitavim bićem se kreće, prema njemu se okrenula kao neko ko sa čitavim bićem odgovara, zagrlio te kao neko, ko prvi put grli, kao neko ko zadnji put grli, zaglila si ga kao neka, koja prvi put grli, kao neka, koja zadnji put grli. Ipak sam samo to rekla: volim te.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásasaját

minimap