Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Horváth István: Avevo costruito una torre (Tornyot raktam Olasz nyelven)

Horváth István portréja

Tornyot raktam (Magyar)

Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt. Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett. Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett. Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát, nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát. Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába, csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa. A mező volt iskolája. A természet a mestere. Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele. Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam. Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam. Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan, és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban. Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban. Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban. Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot, majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott. Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem. Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem. Büszkeségem ott kevert a csuszák alatt összetörve, megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne! Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat. "Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat. Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is, és a sors egy legyintéssel így dönti le azokat is. Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet, de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred. Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak, s tetőtlen tornyokról hullunk ölébe a zord halálnak. Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!"
- A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott. Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.


pucikpad = kemencepadka,
törökbúza = kukorica, 
csusza = csutka, 
eszterha = eresz



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásahttp://csicsada.freeblog.hu

Avevo costruito una torre (Olasz)

Fuori, l’inverno drago, dai denti di ghiaccio soffiava la neve, spandeva pruina.
Ululando percorreva il querceto, danzava velocemente tra le case. Dentro bruiva il forno. Tra le chiaccherate a bassa voce scorreva la rocchetta. Il nonno seduto sulla panchina del forno sgranava granoturco. Come se lo vedessi anch’ora, la sua larga spalla, il collo corto, le grandi soppraciglia irsute, gli occhi taglienti, il viso duro. La sua anima, come la giungla, dove nessuno aveva mai messo piede, era un mondo primordiale meraviglioso, mondo delle superstizioni e delle favole. Sua scuola era la campagna. Il  suo maestro la natura. Il suo libro la grande volta del cielo, pien’ di lettere dorate. Stavo seduto ai suoi piedi, raccontava una favola, la stavo ascoltando. Ogni tanto tirò un tutolo verso di me, ed io di questi ne costruivo una torre. Cresceva la torre di tutoli, mettendoli di traversa in croce, e come cresceva, il mio vanto cominciava a non starci dentro la casa. Ormai non ascoltavo neppure la favola, costruivo in un febbrile stordimento. Ormai è la casa che era nella torre, non la torre nella casa. Il nonno osservava. Mi guardava mentre lavoravo, come costruivo la torre, poi tirò un tutolo e la mia torre crollò. Sulla rovina della mia torre di tutolo son diventato terribilmente furente. Volevo uccidere il nonno, ma cominciai solo a piangere lentamente. La mia vanità giaceva sotto i tutoli, in frantumi, impietrito aspettavo che ora: magari crolasse il mondo. Nonno mi prese in grembo, mi baciò sulla fronte, „Ma dai, non piangere nipotino, non ti cruciare per la tua torre di tutolo. Dalle tue volontà intemperanti costruirai altre, anche più alte, e il destino con una mossa farà crollare anche quelle. Come quella del nonno: tutta la vita non fai altro che costruire, ma per metterci il tetto sulla torre, mai ci arrivi. No, perché anche se dovesse arrivare fino al cielo, i nostri desideri ci spingono ancora più su in alto, e dalle torri senza tetto cadiamo nel grembo della morte. Vedi i tutoli ci sono ancora, si può costruire di nuovo. Solo quel che non puoi ricomincire, solo per quello val la pena di piangere.”
- Sul fuoco un ceppo di legno bagnato piangeva. Sotto la grondaia pendeva un ghiacciolo. Il nonno raccontava, io lo ascoltavo, e avevo ricostruito di nuovo la torre.



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap