Hírek

Horváth István: Tornyot raktam

Horváth István portréja

Tornyot raktam (Magyar)

Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt. Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett. Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett. Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát, nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát. Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába, csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa. A mező volt iskolája. A természet a mestere. Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele. Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam. Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam. Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan, és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban. Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban. Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban. Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot, majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott. Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem. Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem. Büszkeségem ott kevert a csuszák alatt összetörve, megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne! Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat. "Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat. Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is, és a sors egy legyintéssel így dönti le azokat is. Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet, de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred. Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak, s tetőtlen tornyokról hullunk ölébe a zord halálnak. Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!"
- A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott. Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.


pucikpad = kemencepadka,
törökbúza = kukorica, 
csusza = csutka, 
eszterha = eresz



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásahttp://csicsada.freeblog.hu

Am construit un turn (Román)

Iarna-zmeu cu dinți de gheață strănutase nea și brumă.
Urla groaznic în pădure, printre străzi dansa nu glumă.
Înăuntru mormăia cuptorul. Se învârtea grăbit.
Moșul sta lângă cuptor, porumb uscat descojind.
Parcă i-aș vedea și-acuma umerii lați, gâtul gros,
sprâncenele stufoase, ochii, chipul arțăgos.
Sufletul lui de lume veche, e o minunată lume,
ca și pădurea unde încă nimeni nu călcase.
Câmpul îi fusese școala. Natura învățătorul.
Cartea - cerul înstelat, plin cu litere de aur.
Îi stăteam lângă picioare, ascultam povestea lui,
m-arunca cu câte-o gălușcă, din care ridicam turn.
Creștea turnul de găluște, puse una peste alta,
creștea și mândria mea, de nu mai încăpeam în casă.
Nu mai ascultam povestea, - construiam în amețeală,
casa se mutase-n turn, nu turnul era în casă.
Moșul mă privea atent, să vadă turnul cum crește,
mă lovi cu o gălușcă, și turnul se dărâmase.
Pe ruinele turnului, stăteam eu plin de furie,
vroiam să-l omor pe moșu, și-mi dădură lacrimile.
Mândria mea zăcea spartă sub ruina de găluște,
așteptam încremenit ca lumea să se dărâme!
Bunicul mă luă în brațe și mă sărută pe frunte.
”Lasă, dragul meu, nu plânge după turnul de găluște,
vei ridica mult mai mândre din dorințe nesățioase,
soarta face o mișcare, - a fost turn și nu mai este!
Vei construi toată viața, ca moșul, dragă nepoate,
dar să termini al tău turn niciodat' nu vei ajunge.
Degeab' ajung până la cer, dorințele mai sus se-nalță,
din turnuri neterminate vom muri învinși de soartă.
Vezi, găluștele-s întregi, poți s-o iei de la-nceput,
nu plânge numai dacă nu mai ai nimic de făcut.”
- Pe foc plângea o creangă udă. Pe streașină țurțuri de gheață. Moșul povestea, iar eu am construit turnul înc-odată.



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásasaját

minimap