Illyés Gyula: Egy barackfára

I.
A kis barackfa
vállig sem ér.
De már barack van
ága hegyén.

Lábujjra állva
nyújtja feléd.
Mint szűz leányka
behúnyt szemét.

Állj csak elébe:
szál derekát,
hajtja és lépne,
futna tovább.

Piheg és illeg,
melege van.
Legyez, legyintget
divatosan.

Rázza ruhája
lebke díszét.
Pirulva várja,
hogy megdicsérd.

Folyton azt nézi
csak őt keresd.
Bálterem néki
még ez a kert.

II.
Estém ott töltöm
naponta nála.
Holnap is jöjjön, –
súgja utánam.

Fölzizeg lágyan,
ha visszatérek.
Rá még hatással
van a költészet.

Drága barackfám
veled álmodtam,
a zörgő szalmán
a hűs lugosban.

Mesgyénél, kútnál
szét-széttekintve
útnak indultál
hold-ezüst ingben.

Léptél, növelve
halkan a csendet.
Hoztad ölembe
jószagú tested.

Pirulva nézek
feléd azóta.
Nézz te is, kérlek,
félre pirulva.