Jónás Tamás: Majd elválik

a szeretkezéseinket sajnálom
őszintéknek hittem mindet
a búzamezőt is azon a nyáron
a lecsorgó nap vöröslő tekintet
ahogy kiterült az ég és te elém terültél
s pár év múlva a molnár utcai derült tél
két cserép az ablakban: a kertünk
tudtuk hogy tanulunk azért felejtünk
és mégis: a mező néz éjjeli tekintet
megvacogom még a szeretkezéseinket

még a testedet sajnálom -- nagyon
zajlott benne a sok sürgető fájdalom
de mint komor jégtáblák le-leszakadtak
esténként ha vakmerő
vágyaimnak magadat megadtad
a rossz köd szemedből mint üdítő pára
szállt fölénk szabaddá vadultan
és gyenge sasként csapódott le a párnára
én végül beléd szuszogtam magam
s csendedből örökre megtanultam:
testednek külön boldogsága van

búcsúzni jöttem íme itt a vers
mint ügyetlen asztalos a kajla szöget:
magadból te is visszaversz
ártatlanul laktuk a szeretetbörtönödet
a magánnyá roskadó hallgatást
ki bírja ki ha túlnő a szerelmen?
a szelíd szerelmes csupán balga társ
mindent tudok: nekem kell felednem
a szenvedély máglyái már csak füstölögnek
a fájdalom szétszórt kis tüzei égnek
egykoron kábultja szöges kis ölednek
szerettelek míg voltál: nekem fölös égnek