Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

József Attila: Csöndes estéli zsoltár

József Attila portréja

Csöndes estéli zsoltár (Magyar)

Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani, hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.

Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

1922. júl.-aug.



FeltöltőCeszárszkaja Maja
Az idézet forrásahttp://www.mek.oszk.hu

Silenzioso salmo serale (Olasz)

Mio Signore, mettere in rima la tua gloria, non
son capace.
Ti recito il salmo con le mie semlici parole.
Ma se non ne hai voglia, non ascoltar’ le mie parole.

Lo so che l’erba verdeggia, ma non capisco il perché,
e per chi.
Che amo, lo sento, ma le mie labbra, sulle labbra
di chi bruceranno, non lo so.
Soffia il vento, lo sento, ma non so il perché, se io
son cosi triste.
Ma non badare alle mie parole, se a Te non son
gradite.

A Te vorrei in primo luogo dire, che esisto anch’io,
che son qui e ti ammiro, ma non ti comprendo.
Perché Tu non hai bisogno della nostra adorazione,
e dei nostri salmi cantati.
Forse le nostre, eterne, suppliche rumorose urtano
le tue orecchie.
Perché non sappiamo far altro, solo supplicare,
ossequiare e chiedere.

Sono un tuo semplice schiavo, puoi anche cedermi
all’Inferno.
Il tuo potere è infinito, sei potente forte ed eterno.
O Signore, fammi dono di un nonnulla di me stesso.

Ma se non ne hai voglia, non ascoltar’ le mie parole.

luglio – agosto del 1922.



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap