Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

József Attila: Medáliák

József Attila portréja

Medáliák (Magyar)

1

Elefánt voltam, jámbor és szegény,

hűvös és bölcs vizeket ittam én,

a dombon álltam s ormányommal ott

megsímogattam a holdat, a napot,

 

és fölnyujtottam ajkukhoz a fát,

a zöld cincért, a kígyót, a kovát, -

most lelkem: ember - mennyem odavan,

szörnyű fülekkel legyezem magam - -

 

2

Porszem mászik gyenge harmaton,

lukas nadrágom kézzel takarom,

a kis kanász ríva öleli át

kővé varázsolt tarka malacát -

 

zöld füst az ég és lassan elpirul,

csöngess, a csöngés tompa tóra hull,

jéglapba fagyva tejfehér virág,

elvált levélen lebeg a világ - -

 

3

Totyog, totyog a piócahalász,

bámul, bámul a sovány kanász,

lebeg, lebeg a tó fölött a gém,

gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény -

 

egy fáradt alma függ fejem felett,

a hernyó rágott szívéig szemet,

kinéz hát rajta és mindent belát,

virág volt ez a vers, almavirág - -

 

4

Lehet, hogy hab vagy, cukrozott tejen,

lehet, hogy zörej, meredt éjjelen,

lehet, hogy kés vagy ónos víz alatt,

lehet, hogy gomb vagy, amely leszakad -

 

a cselédlány könnye a kovászba hull,

ne keress csókot, ez a ház kigyúl,

hazatalálsz még, szedd a lábodat -

füstölgő szemek világítanak - -

 

5

Disznó, de akin jáspis a csülök,

fábul faragott istenen ülök,

hejh, bársony gyász, a tejen tünj elő!

meghalok s mázsás szakállam kinő

 

s ha megrándul még bőröm, az egek,

hátamról minden hasamra pereg;

hemzsegnek majd az apró zsírosok,

a csillagok, kis fehér kukacok - -

 

6

Ragyog a zöld gyík, sorsom keresi,

zörget a búza: magvát kiveti,

rámnéz a tó, ha belé kő esett

s a sírók sóhajtotta fellegek,

 

a háborúkkal hívott hajnalok,

ugró napok és rezgő csillagok

körülkóvályogják nyugodt fejem -

világizzása hőmérsékletem - -

 

7

A küszöbön a vashabú vödör, -

szeresd a lányt, ki meztéláb söpör,

a szennyes lé lapulva árad el,

tajtékja fölgyűrt karján szárad el -

 

én is bádoghabokba horpadok,

de kélnek csengő és szabad habok

s végigcsattognak tengerek lován

a lépcsőházak villogó fogán - -

 

8

Borostyánkőbe fagy be az ügyész,

fekete frakkban guggolva kinéz,

meredten nézi, hogy mi féltve föd,

cirógat, áld a fény, a szél, a köd,

 

befut a rózsa, amint rothadok,

pihévé szednek hűvös kócsagok

és őszi esték melege leszek,

hogy ne ludbőrzzenek az öregek - -

 

9

Barátommal egy ágyban lakom,

nem is lesz hervadó liliomom,

nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam,

ölni szeretnék, mint mindannyian

 

s míg gőggel fortyog a bab és sziszeg,

főzelékszínű szemmel nézitek,

hogy széles ajkam lázba rezgve ring

s fecskék etetnek bogárral megint - -

 

10

Szakállam sercenj, reccsenj, kunkorodj,

boronaként a vetésen vonódj -

az ég fölött, mint lent a fellegek,

egy cirógatás gazdátlan lebeg

 

s e hűvös varázs húzva, szeliden,

szakállamon majd egykor megpihen

s vörös fonatján bütykömig csorog

jó ízzel-gőzzel, mint a gyógyborok - -

 

11

Huszonhárom király sétál,

jáspiskorona fejükben,

sárga dinnyét edegélnek,

új hold süt a balkezükben.

 

Huszonhárom kölyök császkál,

csámpás sityak a fejükben,

görögdinnyét szürcsölőznek,

új nap lángol jobbkezükben.

 

12

Az eltaposott orrú fekete,

a sárga, kinek kékebb az ege,

a rézbőrű, kin megfagyott a vér

és a lidércként rugódzó fehér -

 

1928



Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

Medaillons (Német)

1

Einst war ich Elefant, besitzlos, zahm,

der kühlen Trank aus klaren Flüssen nahm,

erklomm den Berg, den Rüssel steil gereckt,

hab Mond und Sonne kosend ich geleckt,

 

hob hoch den Baum, lud sie zu küssen ein,

Holzkäfer grün, Schlange und Kieselstein -

bin Menschenseele jetzt - mein Himmel ist verloren,

fächle mir Kühlung zu mit schrecklich großen Ohren -

 

2

Staub kriecht auf zartem Tau, Bedeckung spannt

vor mein zerschlißnes Beinkleid meine Hand,

schluchzend der junge Schweinehirt umschlingt

in Stein verwandeltes buntes Schweinekind -

 

der Himmel, grüner Rauch, errötet sacht,

läut, und dein Klang auf dumpfem See zerkracht,

Eisfläche preßt milchweiße Blume glatt,

die Welt schwebt frei auf losgelöstem Blatt -

 

3

Es schaut, es schaut der dürre Schweinehirt

dem Fischer zu, der Egel fangen wird.

Es steigt, es steigt der Reiher in die Lüfte,

aus dem Kuhfladen steigen auf die Düfte.

 

Ein müder Apfel hängt am Aste noch,

drin sitzt ein Wurm im selbstgenagten Loch.

Jetzt schaut er in die Welt aus seiner Tüte -

und dies Gedicht ist Blüte, Apfelblüte -

 

4

Du bist vielleicht auf süßer Milch der Schmant,

vielleicht der Schreck, der nachts klopft an die Wand,

vielleicht ein Messer, das ins Wasser fiel,

vielleicht ein Knopf, der gleich abreißen will.

 

Die Magd weint bittre Tränen in den Teig,

denk nicht an Küssen, dieses Haus brennt gleich,

du findst nach Haus, mach fix und zögre nicht,

ein Augenpaar schickt durch den Rauch dir Licht -

 

5

Ein Schwein, das aber Jaspisklaun besitzt -

ich bin's, der auf des Gottes Holzbild sitzt.

Hei, Trauersamt, bedeck die Milch mir zart,

ich sterbe, und mir wächst ein Eisenbart.

 

Wenn meine Haut noch zuckt beim letzten Hauch,

rollt alles mir vom Rücken auf den Bauch,

die Fettpartikeln machen ein Gewimmel,

wie Maden sind die Sterne weiß am Himmel -

 

6

Die grüne Echse ist des Schicksals Born,

der Weizen raschelt, er verstreut sein Korn.

Mich schaut der See, in den ein Steinchen fiel,

die Wolken, wenn der Tränendunst zuviel,

 

die Morgen, die der Krieg heraufbeschwor,

der Tage und der Sterne schwanker Chor

umschwärmen meinen Kopf, der ruhig ist, nur

im Innern glüht die Welttemperatur -

 

7

Der Blecheimer ist vor der Tür geblieben,

du sollst, das barfuß fegt, das Mädchen, lieben.

Der Saft am Boden fließt hin, schmutzig, warm,

es perlt der Schaum an ihrem bloßen Arm.

 

Der Blechschaum zieht mich an, ich geh drin unter,

doch frischer Schaum entsteht und prickelt munter,

er klatscht und klatscht entlang an Seeroßmähnen

und an der Treppenhäuser blanken Zähnen -

 

8

Im gelben Bernstein hockt, ganz schwarz befrackt,

der Staatsanwalt, vom Harz rundum gepackt.

jetzt guckt er raus und staunt etwas erstarrt,

wie Nebel, Licht und Wind ihn streicheln zart.

 

Ich faule, doch geschützt vom Rosenbaum,

denn mich zerpflückt ein Reiherpaar zu Flaum,

im Herbst wird Wärme dann aus mir gebraut,

und Greise kriegen keine Gänsehaut -

 

9

Mein einzig Bett teil ich mit meinem Freund,

der Lilie Welken ist mir nicht vermeint,

hab kein MG, nicht Pfeil noch Wurfgeschoß

und will wie jeder töten, töten bloß.

 

Hochmütig zischend brodelt Bohnenkoch,

mit grünzeugfarbenen Augen glotzt ihr noch,

wenn meine Lippen, breit, im Fieber zittern

und Schwalben mich wie einst mit Käfern füttern -

 

10

Nun knistre, prickle, kräusle dich, mein Bart,

du sollst die Saaten eggen sanft und zart.

Die Wolkenkette unterm Himmel schwankt,

darüber gleißt ein Streicheln, unverlangt.

 

Sein kühler Zauber sachte weiter wallt,

an meinem Barte aber macht er halt,

fließt durch die Stoppeln tief in mich hinein,

so kräftig, würzig, süß wie Zypernwein.

 

11

Dreiundzwanzig Fürsten ziehn auf,

Jaspiskronen blinken,

schmausen Kantalup-Melonen,

Monde in der Linken.

 

Dreiundzwanzig Gören schusseln,

Kappen auf den Flechten,

schlürfen Wasser der Melonen,

Sonnen in der Rechten.

 

12

Der Schwarze, dem man trat die Nase platt,

der Gelbe, der den blausten Himmel hat,

die Rothaut, der das Blut im Leib gerann,

der Weiße, der irrlichternd schweben kann...



Az idézet forrásaEngl Géza

minimap