József Attila: Zonder hoop (Reménytelenül Holland nyelven)

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. március

Langzaam peinzend

Aan het einde bereikt de mens

een drassige droeve woestijn,

en peinzend aanvaardt hij dan

de hopeloosheid in zijn brein.

Zonder zelfbedrog tracht ik zo

in alle rust rond te kijken.

Een zilverige zwaai van de bijl

gaat de abeel bedreigen;

mijn hart op een tak van niets,

onhoorbaar klopt het tere orgaan.

De sterren wentelen ongestoord

voort in hun eeuwige baan.