Juhász Ferenc: Látomásokkal áldott életem
Látomásokkal áldott életem (Magyar)Csodák, csodák és látomások, Csodák, csodák, csodák ömölnek Világot-rázó szél nyöszörög A hús lombjait szüntelen rázza Szívemet sárkány-foggal rágja Halántékomban tűz dörömböl, ráomlana az éjszakára, Tarkómban milliárd meteor hemzseg, sisakos főkkel, vértezett lovakkal, Kínok kopár szikláit érzem, könny rezeg sóhaj növényi szárán, Pedig nem vágytam látomásra, Vágytam egyszerű, tiszta hitre, Kifakadni, mint a virágok Osztani magamat meg mással, Élni derűsen a fényben Szólni egyszerű, tiszta szókat, ujjongani a születőket, lenni kosara piros, vak kölyöknek, Csak úgy, mint az én jó apám volt, a fizetést mindíg haza adta amíg a februári este orrát a halál kihegyezte, Volt tiszta könnycsepp, szelíd óhaj, De háborgok, akár a tenger Mélyében látomások nyílnak, fényt-virágzó szörnyű-szépek, remegő, puha bánat-erdők, De szorítanak nagy adók, robbanva, derengve a szívemben, És téged tudnak csak áldani szíved körűl a fogsorom, ki úgy viseled e csodát, mint láva-ömlést gyönge völgy, Ki sorsodon úgy cipeled mint viaszrózsát a csiga, a csillag-rojtos homlokot, a duzzadt, égő éveket, Kin átzúg ez a csoda-zavar, ki ember-módra elviseled
|
Kérjen fordítást! |