Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Justus Pál: Önarckép

Justus Pál portréja

Önarckép (Magyar)

Szomorú-harcos életemet
szavakba tördösöm szünetlen,
lázadó, égő énekeket
gyújtok velük szürke szivekben - -
hulló esztendők, távolodó
mozdonyok mind halkabb dobogása
remeg dacosan fellobogó
szavaimon át testvérzokogásba.

Testvérzokogás - érthetetlen
harcok és kibogozhatatlan
utak zavarában, kegyetlen
örvények sodrában forogtam
s forgok ma is - táguló körökben
forgat ez a halálig hajsza
s dereng előttem vak ködökben
jövendő éveim arca:

utatvesztve, majdnem-társtalanul,
rengő testvértömegek közepében
az öregedés dermesztő zápora hull
harcos fejemre csöndben, szépen.
És ma sem tudom, hogy ki voltam
ebben a fájó rohanásban,
mi az, amit eldaraboltam,
társakban, percekben, sírásban,

nevetésben, vagy némán - mégse vagyok
egyedül és széthulló szavakban
zuhogó megállíthatatlan áradatot
beszélek ezer-egy alakban.
Tördösött szavaimban elveszített
évek vak sodrú zokogása:
elveszthetetlen életem él
s induló mozdonyok robogása.

 
1928



FeltöltőP. T.
KiadóSzépirodalmi Könyvkiadó, Budapest
Az idézet forrásaVégrendelet
Megjelenés ideje

Autoritratto (Olasz)

La mia vita combattiva – triste,
spezzetto in parole incessantemente,
accendo con essi, nei cuori grigi,
canti ribelli e ardenti - -
anni perduti, il rombo sempre più fievole
delle locomotive che in lontano si perde,
trema caparbiamente infervorato,
attraverso le parole in singhiozzo fraterno.

Singhiozzo fraterno - nella confusione
delle lotte incomprensibili e delle
strade inestricabili, nelle spire
spietate ruotavo e continuo a ruotare
tutt’ora – questa corsa mi rotola
nei cerchi dilatanti sino la morte,
e mi balena davanti nella nebbia cieca
il viso dei miei anni ancora da venire:

Strada perdendo, quasi senza compagni,
nel mezzo dei vacillanti masse fraterni,
mi cade in silenzio, sulla testa combattente,
l’acquazzone della vecchiaia, terrificante.
E in questa corsa dolente, io chi ero,
neppur’ oggi mi è del tutto chiaro,
cos’è che avevo fatto a pezzi,
nei compagni, nei minuti, nel pianto,

nel riso, o silenziosamente – eppure non
son solo e nelle parole sgretolanti
arringo in mille e una forma
una valanga inarrestabile e torrenziale.
Nelle mie parole spezzettate
il singhiozzo degli torrenziali anni ciechi:
la mia vita imperdibile vive
è il rombo delle locomotive in partenza.

 

1928

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap