A piros ménes (Magyar)
Lomha lápon át haladtam, ingovány ingott alattam; zsomékról zsombékra léptem: tömör tölgyes tűnt elébem. Partján szürkészöld pataknak, mint az őz, kit űz kopóhad, ügyetlenül így ügettem, cserjék csaholtak mögöttem. Fürge csapás nyílt - vagy ösvény? Arra vágtam át - vörös fény fürdette a fák tetejét, nyalta az ég felső felét. Még nem láttam, mi lehet ez, ez a pír honnan permetez? Tán asztagok tüze táncol? Villámszülte vész viháncol? Futottam a furcsa fényben - Tág tisztás tárult elében: egy pillantás épp elég volt: szikes rét s a roppant égbolt - minden éles, minden élő: láng lobogott, égig érő - Tudtam, a tűz honnan támadt: ott láttam élő apámat. Vasat tett a tűzbe éppen, meleg mosoly gyúlt szemében. Fehér ménes állt ragyogva, rúgkapálva és nyihogva, de a tűzláng lengő fénye piros színt vont a fehérre. Apám arca is piros volt s a szikes föld: nagy piros folt. Ahány tüzet életében gyújtott apám, mind ott égett. Ahány lovat patkolt, szegény, ott rúgkapált a rét füvén. De még látom, most sincs vége: a lángoszlop vad tüzébe patkóvasat tüzesít még s úgy veri a vasat, mint rég. Toporzékol, nyí a ménes, apám örül: e sok lóval ítéletnapig se végez... Feltöltő | Cikos Ibolja |
Az idézet forrása | http://blog.xfree.hu/myblog.tvn |
|
|