Remeteség (Magyar)
Nem kell a nő s a bor; se pénz, se pompa, rádió s nyomdafesték mámora. Ős csend fülel rám szikla-templomomban - visszás világ, nem látsz többé soha. Át a poklokon, tivornyán, vér-vetésen rohanj. Hogy véled csörtetek, ne hidd. Én elmaradtam s kőfalakba vésem az eljövő idők törvényeit. Vesztedbe törsz, ember s megállni késő - szebb életet szülnek majd a romok. Biztatva csillog rám a fürge véső s betűt betűre görnyedten rovok. Hajamban, e csapzott, sötét bozótban tétova ujjakkal vájkál a szél s testemen, mit rég parfömmel locsoltam, férgek csípésén serken ki a vér. Mit sajnáljak? Szerelmes asszonyok vad csókját? Ízükre sem emlékezem. Magányom mell-verő imákra szoktat s az ég felé rándul sóvár kezem. Sajnáljam a magasztaló barátot, aki, mihelyt tud, hátulról ledöf? Mindegyikkel felér e százszor áldott, derekamat-ölelő szeges öv. Vagy családomért ejtsek könnyeket tán? Köztük éltem. Mit tudták, ki vagyok? Most karcsu őz testvér-szeme nevet rám s lehajolnak hozzám a csillagok. S én várom, hogy az Isten is leszálljon; eltárgyalunk, két derült kedvü bölcs. Napsugaras tekintetén halálom ugy érik, mint dús, ízletes gyümölcs. Ha majd e szent gyümölcs ízesre érik s husába vágom áhító fogam: elnézek majd az égig - fel az égig, mindentudón és - végre! boldogan - S ha már rég nem leszek, egyszer talán csontjaimhoz zarándokol a Holnap fia s meglátja barlangom falán az igéket, melyek csak neki szólnak. Feltöltő | Cikos Ibolja |
Az idézet forrása | http://blog.xfree.hu/myblog.tvn |
|
|