Karinthy Frigyes: Pitypang

Kezed felé

Kezed, hajad felé

Kezed, hajad, szemed felé

Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé

Mit kapkodok?! - mindegyre kérded

Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán -

Mért nem szeliden símogatva

Ahogy szokás, ahogy mások teszik

Miért kapkodva, csillogó szemekkel

És mért nevetek hozzá - szemtelenség!

Ilyen csunyán, fülsértő - élesen!

Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz!

Pitypang, ne hagyj itt

Inkább megmondom

Megmondom - várj, füledbe súgom,

Hajtsd félre azt a tincset.

Kezed felé

Kezed, hajad felé

Kezed, hajad, szemed felé

Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé

Mi kapkod így - hát mégse jut eszedbe?

Mi kapkod így - még mindig nem tudod?

Pedig ily bosszús arccal

Próbálod elhárítani akkor is

Hajad, szemed, szoknyád lefogva.

Porzód felé

Porzód, bibéd felé

Porzód, bibéd, szárad felé

Porzód, bibéd, szárad, szírmod felé

Mi kapkod így, pitypang? - A szél!

A szél, a szél, a szemtelen bolond szél

Vígan visítva-bosszuságodon.

Pitypang, mi lesz?

Ez még csak a szellő

Ez még csak kapkod és fütyörész

De én még nem is beszéltem neked a családomról

Hallod-e, hé!

Füttyös Zivatar Úr volt az apám - anyám

az a híres arkanzaszi Tájfun

Tölcséres vihar a sógorom -

Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan - alélva

Felhőbefuró forgószél tetején?

Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.