Kassák Lajos: 17 (Az ég akkor…)

Az ég akkor fiatal mázolókat könnyezett elaggott patikusok
csőrén nyafogtak a flóták és azt hittük cérnaéletünkön
megoldódik a tragikus csomó
ó hogyis szónokolt egyszer jó öreganyám
ó hol is vagyok én hogy ti nem vagytok mellettem a legbátrabbak nadrágszíjján még abban a pillanatban összeszaladtak a lyukak ó kiszela méla bávatag ó lapátolás
s ó jaj a szobalányok most aranysarkantyúkat csempésznek az öregurak gerince alá
sírni kiáltani sikolytani
ki nyúlna át hozzám a barram-buci kert sövényén semmi kétség ő nyugodtan ül a hangyabolyon szabadítsátok ki a patkoló kovácsokat az ál-hírlapírókat és az őrülteket
Páris előtt megálltak az elefántok búsan és rettentően mint a koporsók
Paul Klee lelőtte az akvarell-madarat
csak a költők és a tányérszemű siberek úsznak még ide-oda a levegőben
ők okosságból vannak öntve ők megélnek a saját zsírjukon
hej de neki vagyok keseredve
add ide a rózsaszínű szallagokat hogy szívem fölé köthessem a mosdótálat
mindenre el kell készülnünk
az újságok megírták hogy a harangok visszavándoroltak az országba a békák zöldselyem ruhájukban ráültek a szökőkutakra s az asszonyok is kürtőkbe akasztották gyönyörű lábszáraikat