Kassák Lajos: 27 (Az asszonyok fogai)

Az asszonyok fogai tele vannak villámokkal
ha végig mentek az erdőkön emlékezzetek áporodott hálószobáitokra
ki ne szeretné jobban a győzelmet mint a halált
és mégis valamennyien bezárjuk fiókjainkat és elvándorolunk
testvérharangok fájdalmat harangoznak
dél van s íme még egyszer felmutatom magam az értelmeseknek
egyszerűen mondom: szeretem a ropogós kenyeret
egyszerűen mondom: vegyünk el attól egyet akinek kettő van
egyszerűen mondom: miniszterelnökünk tehene egykor Bismarck nevezetes tintatartója volt
sárga babérkoszorúk alatt jönnek a távolság bajnokai
virágok alszanak tornyok ájult mezők fölött virrasztanak
tüzet és elégedetlenséget kötöttem a homlokomra barátaim reszketnek
és nem tudják hogy mi is utazunk
vörös lámpásaival elúszik bennünk az idő s valaki vár bennünket a túlsó parton
Jakoska szép lány volt az ő emléke él bennem
harmonikás szoknyát és nyitott kabátkát viselt
de egy éjszaka a nagy hídról beledobta magát a folyóba
most menjetek szépen ti is aludni
feleségem már megfürösztötte a gyerekeket mert nehéz felhőket hajt errefelé a szél s lehet hogy holnap valamennyiünknek ki kell bújnunk a bőrünkből

Zubi žena gromovima su puni
prolazite li šumama setite se svojih učmalih spavaonica
ko ne bi pobedu od smrti više voleo
ipak svi mi zatvaramo ladice i odlazimo
bratska zvona patnju slave
podne je i evo sebe ponovo razumnima pokazujem
jednostavno govorim: volim reš pečen hleb
jednostavno govorim: oduzmemo jedan od onoga ko dva poseduje
jednostavno govorim: krava našeg premijera je nekad Bizmarkova znamenita tintarnica bila
prvaci udaljenosti pod žutim lovorovim vencima dolaze
cveće spava zvonici nad onesvešćenim livadama bdiju
na svoje čelo sam vatru i nezadovoljstvo svezao moji prijatelji drhte
i nisu svesni da i mi putujemo
vreme u nama crvenim svetiljkama prolazi i neko nas na drugoj obali čeka
Jakoška je lepa cura bila njena uspomena u meni živi
naboranu suknju i otvoren kaputić je nosila
ali jedne noći sa velikog mosta u reku se bacila
sad i vi krenite lepo na spavanje
supruga mi je već decu okupala jer vetar teške oblake tera ovamo možda već sutra svi mi moramo vlastite kože odbaciti