Kondor Béla: Gulliver a laputaiakhoz

Egy költő emlékére

Soha el nem jövendő újvilág
messzi villámfényinél látlak benneteket,
halál reám.

És kemény az én zokogásom
mert könnye nem cseppen és
hangja is nem hallik.

És kemények becsmérlő szavaim
mert látlak benneteket.

Kövérhasúak vagytok, dagadteszűek,
alattomosak és rosszhalálúak.
Farkatok naponta égnek állítjátok
szátokat eltátják helyettetek
testetek romlandó kerek O-betűin
dőlnek a hamis szavak és hamis
gyerekek. Terjed a tenyészet.
Sokasodik a sokaság, sokasodnak
a harci gondok, ágyú-süket eszméitek
mint a durva gyom lepik el szent
állat mivoltotok gyepes mezejét
és egyre emberibbek lesztek, emberibbek.

Ó, békétlenszívűek ivadékai!
Csavartbelűek moslék korcsai,
a jámborsággal keresztezett gyűlölet,
a paposkodó tömeg-álság,
a milliókezű hatalmas tehetetlenség,
bálványimádó barom utódok.

Mert az utódok számosabbak
minden halott szülőknél.

Ó, ti papírral-tömött-szeműek,
ti vak alakoskodók, gyöngyei
szuroktengerfenéknek; kőfejűek
és törött csigaházú, nyulós-szájú,
fordított-nyakú, vörösálcás
háromlábú bikaborjúk,
hátrafele ügető,
ócska,
feneketlen-fenekű ripacs színészek!

Ti olvadt-orrú bűzös fürkészők,
zajcsináló zenés kutyapecérek,
állástalan vad vándorköszörűsök,
kéz-láb hadonászó éhes rabbikalapok
nyomorultságtokat bosszulni.

Ti bombákon lovagló szivarpumpák,
átkozottgép-gyártó
fehérköpenyes szemüvegcsorda,
dongalelkű ordas hordópofázók,
tátott szátok kapuján kifröccsen
belsőrészetek s lábatok kalimpál
bizonyítékul.

Még a haragra is gyengék;
simatalpú zsebtolvajtanoncok,
rázóstökű, macskabajszú lapos
éhséghajhászók, ó, nyálkukacok,
vágyakozásra vágyódó lefittyedt
tökéletlenkelő kutyamajmok, ti!

Ti, humánus könyvpockok, patkányfogú
gömbölyű vetületű négyszögek,
ó, ti cédulafosó rettentő létralábak,
könyökcipellős bőszült bájlovagok!

Ülepképű és mángorolt ülepű szomorú
inkvizitorok vagytok ti,
gyűrűsnyakú kárókatonái önmagatoknak.
Ó, kövér halakról ábrándozók!
Ó, göröngyöshátúak!
(Véres gyilokról nem
vakít vissza fény.)

Tenmagától mindenkit féltők,
nem féltitek magatoktól,
szabadságától mindenkit féltők,
zöldmájú, irigy s öltöztetett
bohóc-rabok vagytok mind.

(S magábaroskadtan magában kocsmaszéken
motyog a bor és füst Társadalom.)

Fületlenek vagytok, orrtalanok,
gerinctelenek, szájaskodók, fejetlenek,
szemtelenek, kéz-láb-farok emberek,
okoskodók, kémek és szegények.

És holt halhatatlan egy életem
hamu-porát szertehordjátok mérges
talpatokon, amely eltiporta.